Átigazolások: Bulgáriába adta kölcsön légiósát az MTK – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 19:24
null
Thiam a Levszki Szófia mezével
A Nemzeti Sport Online információi szerint a bolgár élvonalbeli Levszki Szófiánál folytatja pályafutását Khaly Thiam, az MTK labdarúgócsapatának szenegáli középpályása. A hírt később a Levszki a hivatalos honlapján is megerősítette. 

Mint arról a napokban beszámoltunk, az ősszel a Dinamo Moszkvánál kölcsönben futballozó Thiam távozik az orosz élvonalbeli csapattól, mivel kevés játéklehetőséget kap az edzőváltás óta. A 24 éves középpályás iránt több országból is érdeklődtek, de az újabb klubváltáshoz (kölcsönszerződéshez) az MTK beleegyezése is szükséges volt, hiszen élő szerződést köti a klubhoz.

A Nemzeti Sport Online Bulgáriából származó információi szerint Thiam a szezon végéig kölcsönbe került a Levszki Szófiához. Úgy tudjuk, a középpályás hétfő este érkezett meg a bolgár fővárosba, majd átesett az orvosi vizsgálaton.

A Levszki később a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Thiam aláírta a szerződését a bolgár klubbal.

A 2014-ben Kaposvárról szerződtetett Thiamot először 2016 nyarán az amerikai profi ligában szereplő Chicago Fire-nek adta kölcsön az MTK, majd 2017 tavaszán már a török élvonalban, a Gaziantepsporban futballozott, s augusztusban a Dinamo Moszkvához került.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik