Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.06.07 03:00 Frissítve: 2011.08.27 00:09

NB II, Keleti csoport: győzött és ezüstérmes a DVSC-DEAC

Az NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában a második helyen álló DVSC-DEAC hazai pályán győzött a Vác együttese ellen, ezzel eldőlt, hogy a Debrecen második csapata lesz az ezüstérmes a bajnokságban.

NB II, KELETI CSOPORT

29. FORDULÓ
DVSC-DEAC–DUNAKANYAR-VÁC 1–0 (0–0)
Debrecen, 600 néző. Vezette: Király G. (Butkai Zs., L. Tóth L.)
DVSC: Verpecz – Oláh, Ludánszki, Kardos, Leonardo – Nagy R., Spitzmüller, Lucas, Korhut (Bódi, 63.) – Czanik (Angyal, 73.), Faggyas (Póser, 83.)
Edző: Kondás Elemér
VÁC: Sztankó – Székely (Varga Á. –, 84.), Farkas P., Tányéros, Hegedűs Cs. – Rusvay, Székesi, Vén, Simon G. (Margitics –, 69.) – Varga Cs., Rob
Vezetőedző: Tóth János
Gólszerző: Oláh G. (1–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Helyzeteink alapján már az első félidőben el kellett volna döntenünk a találkozót. A második játékrészben már mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ám szerencsére mi rúgtuk a győztes gólt.
Tóth János: – Ifistákkal felvértezve sem vallottunk szégyent, az első félidőben inkább védekeztünk, míg a másodikban már ziccereket is tudtunk kialakítani.

BŐCS KSC–BÉKÉSCSABA 0–0
Bőcs, 200 néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Farkas B., Varga F.)
BŐCS: Szabó Á. – Vass L., Cséke, Martis, Molnár Zs. – Vasas, Póti (Lipták, 53.), Irhás, George (Szakszon, 61.) – Urbin (Bardi, 53.), Ondó
Vezetőedző: Tóth László
BÉKÉSCSABA: Máthé – Borbély, Futaki, Rubus, Horváth T. – Sajben (Bakró, 57.), Kovács T. (Ursz, 66.), Brlázs, Szeverényi (Bagyinszki, 86.) – Pozsár – Bernáth
Vezetőedző: Belvon Attila

MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Tavaszi teljesítményünk kapcsán csak annyit mondhatok, hogy ezúttal sikerült az i betűre feltenni a pontot… Igaz, ezt a jövő héten még levehetjük.
Belvon Attila: – Kétségtelen, hogy a Bőcsnek is volt egy-két lehetősége, de hiányérzetem van, mert többször már csak a kapussal álltunk szemben, és nem sikerült kihasználni a legbiztosabb ziccereket sem.

VECSÉSI FC–JÁSZBERÉNYI FC 4–0 (0–0)
Vecsés, 200 néző. Vezette: Varga L. (Pápai Z., Varga II G.)
VECSÉS: Gyenes – Máj, Ködöböcz, Kiskapusi, Takács L. (Horváth Á., 69.) – Molnár V. – Králik (Kósa, a szünetben), Namuquita (Hamar I., a szünetben), Kulcsár D. – Folmer, Faragó I.
Vezetőedző: Détári Lajos
JÁSZBERÉNY: Papp T. – Szerencsi, Villányi, Lukácsi, Árpás – Móczó (Kerekes Zs., 52.), Bárkányi, Hevesi-Tóth, Hibó (Gál O., 88.) – Vaszicsku (Csépe, 80.), Hamar Á.
Vezetőedző: Váczi Gyula
Gólszerző: Folmer (1–0) a 48., Villányi (öngól, 2–0) az 50., Molnár V. (3–0) a 79., Faragó I. (4–0) a 83. percben

MESTERMÉRLEG
Détári Lajos: – Jó mérkőzésen jó játékkal megérdemelt győzelmet arattunk.
Váczi Gyula: – Mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk, de most is bebizonyosodott, hogy rúgott gól nélkül nem lehet jó eredményt elérni.

TÖKÖL VSK–BKV ELŐRE 2–1 (1–1)
Tököl, 150 néző. Vezette: Fajkusz (Viczián, Kormányos)
TÖKÖL: Balázs – Mojzes, Fekete A. (Correia do Nascimento, 8.), Kurucsai, Filipó (Imbuzan, 83.) – Palló, Vejmola, Micskó, Palásti (Csabai T., 62.) – Gasparik, Szabó N.
Vezetőedző. Nagy László
BKV: Kóré – Molnár A., Baranyai, Benke, Forró – Varga E., Galántai, Petruska (Halgas, 58.), Csopaki – Hammer, Török S.
Vezetőedző: Rácz László
Gólszerző: Török S. (0–1) a 11., Micskó (1–1) a 24., Kurucsai (2–1) a 84. percben

MESTERMÉRLEG
Nagy László: – Sokat kellett várnom az első győzelemre, a hatodik mérkőzésemen legalább győztesen búcsúztunk el közönségünktől.
Rácz László: – Gyenge teljesítményt nyújtottunk. Ráadásul elszórakoztuk ziccereinket, így sehol sem lehet nyerni.

SZOLNOKI MÁV FC–MTK BUDAPEST II 3–1 (1–1)
Tiszaligeti Stadion, 200 néző. Vezette: Nagy R. (Demeter, Márkus)
SZOLNOK: Kövesfalvi – Molnár Z., Antal, Szalai, Kiss K. – Rebecsák (Kovrig, a szünetben), Tisza K., Mile (Zana –, 88.), Csehi – Kotula, Germán (Kőkuti –, 86.)
Vezetőedző: Vágó Attila
MTK: Pokorni (Horváth A., a szünetben) – Hajdú S., Szeleczki, Busai, Kenderes (Kákonyi –, 66.) – Kornis – Pál, Kis R. (Eppel, 58.), Nagy T. – Molnár M., Szabó L.
Edző: Simon Antal
Gólszerző: Szabó L. (0–1) a 3., Antal (1–1) a 28., Germán (2–1) a 65., Kotula (3–1) a 76. percben
Kiállítva: Molnár M. (utánrúgásért) a 84. percben

MESTERMÉRLEG
Vágó Attila: – Mindkét oldalon rengeteg helyzet volt a kapuk előtt, győzelmünket második félidei alázatos játékunknak köszönhetjük.
Simon Antal: – Az első félidőben simán kellett volna nyernünk, ehhez képest a másodikban simán vesztettünk.

KAZINCBARCIKAI SC–CEGLÉD 2–0 (0–0)
Kazincbarcika, 300 néző. Vezette: Erdős J. (Tóth I., Noszlopy Zs.)
KAZINCBARCIKA: Botló – Hanász, Bányai, Nagy T., Sebők – Kerékgyártó, Kovács P., Kerekes, Zimányi (Debreceni, 84.) – Stevica, Binder (Olasz D., 29., Romhányi, 82.)
Vezetőedző: Koleszár György
CEGLÉD: Járvás – Miklósvári, Buzás, Ramos, Tóth A. – Barna Zs., Fehér B., Horváth D. , Szabó Z. (Ladóczki, 77.) – Medgyesi, Olasz J. (Selei, a 43.)
Vezetőedző: Ványi Zsolt
Gólszerző: Olasz D. (1–0) a 48., Romhányi (2–0) a 85. percben
Kiállítva: Fehér B. (utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért) az 55. percben

MESTERMÉRLEG
Koleszár György: – Ezzel a győzelemmel búcsúzunk szurkolóinktól.
Ványi Zsolt: – A hazai pálya minden előnyét élvező Barcika ellen rászolgáltunk volna a döntetlenre.

BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE–ERZSÉBETI SMTK 2–2 (1–2)
Baktalórántháza, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Kelemen A., Fehér Gy.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Nagy Z. – Mező Á., Bodnár J., Szenes – Vágó Z. (Simon G., a szünetben), Szilágyi K., Rakóczi (Deák T., 80.) – Kuskovits (Illés L., 59.) – Kozma J. – Tolnai, Marics G.
Játékos-edző: Illés László
ESMTK: Végh G. – Czakó, Varga Á., Marosfalvi, Tvaruska – Agócs (Nagy D., 57.), Péter (Soóky –, 81.), Füzi K., Denis – Vörös D., V. Nikolics (Farkas A. –, 62.)
Vezetőedző: Menczeles Iván
Gólszerző: Denis (0–1) a 2., Péter (0–2) a 17., Szilágyi K. (1–2) a 33., Kozma J. (2–2) a 78. percben
Kiállítva: Bodnár J. (második sárga lap után) a 86., Denis (második sárga lap után) a 88., Deák T. (belerúgott Czakóba) a 91. percben

MESTERMÉRLEG
Illés László: – Nagyon rosszul kezdtünk, ám hatalmasat hajrázva közelkerültünk a győzelem megszerzéséhez. Megint olyan szituációkból kaptuk a gólokat, amelyekre elvileg felkészültünk.
Menczeles Iván: – Azért tartunk itt, mert az ilyen mérkőzéseket nem tudjuk megnyerni. Ugyan a második félidőben a házigazda kerekedett felül, de szünetig el kellett volna döntenünk a pontok sorsát.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Ferencvárosi TC 29 24 3 2 89–21 +68 75
2. DVSC II-DEAC 29 18 4 7 68–37 +31 58
3. Makó FC 29 16 5 8 59–43 +16 53
4. Bőcs KSC 29 15 7 7 55–31 +24 52
5. Kazincbarcika 29 13 9 7 49–47 +2 48
6. Szolnoki MÁV-Mondi 29 12 8 9 49–41 +8 44
7. MTK Budapest II 29 12 6 11 42–42 0 42
8. Vác-Újbuda 29 11 4 14 62–65 –3 37
9. BKV Előre SC 29 10 7 12 50–46 +4 37
10. Vecsés FC 29 10 6 13 44–46 –2 36
11. Ceglédi VSE 29 9 7 13 34–47 –13 34
12. Békéscsaba 29 9 7 13 41–59 –18 34
13. Baktalórántháza 29 8 6 15 36–56 –20 30
14. ESMTK 29 8 5 16 46–64 –18 29
15. Jászberényi SE 29 6 7 16 30–56 –26 25
16. Tököl 29 4 3 22 29–82 –53 15
2022.11.27 00:09:25

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Második győzelmét aratta Klausz László irányításával az újonc, egyre nehezebb helyzetben a lila-fehérek.

2022.11.26 23:51:55

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Az Ajka kapufát lőtt és büntetőt is hibázott, a Dorog azonban így is rászolgált volna az egy pontra.

2022.11.27 00:00:37

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Úgy tűnt, akkor egyenlített a Szentlőrinc a megyei rivális Pécs ellen, amikor már nem lehet rá válaszolni, de a PMFC tudott.

2022.11.27 00:52:25

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Már a félidőben 5–2 volt az állás, a hazaiaktól Derekas és Molnár Rajmund is duplázott.

2022.11.27 00:58:03

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Sorozatban negyedszer győztek a miskolciak, és már kilenc forduló óta veretlenek.