ZTE: Kiáradt a Zala, jön a talajvíz, na meg az Újpest

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 11:01
null
A ZTE pályáján még mindig a sár az úr
A labdarúgó NB I 9. fordulója ma öt mérkőzéssel folytatódik. Az Újpest a pályagondokkal küzdő Zalaegerszeghez látogat, a sereghajtó Haladás nyugati derbin fogadja a Győrt, Szolnokon újoncok találkoznak, míg a Kaposvár a megbízott edzővel készülő Kecskemétet, a Paks pedig a Honvédot fogadja.

Félbeszakadt, elhalasztott, újrajátszott bajnokik borzolták a zalai futballbarátok kedélyeit, és a feje tetejére állították a csapat menetrendjét, így nemigen tudni, melyik a kék-fehérek igazi arca. Az, amelyet a győriek ellen (1–0), vagy az, amelyet kedden a Videoton ellen (1–2) mutattak.

Vlaszák Géza, a korábbi újpesti kapus reméli, hogy az előbbi, és ezt volt együttese ellen bizonyítják is szombaton. Más kérdés, hogy a zalaiak továbbra is pályagondokkal küzdenek...  

„Az élvonalban rengeteg azonos képességű csapat van, az erőviszonyok kiegyenlítődtek – szögezte le a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Vlaszák Géza. – Lehet, jobb lenne, ha két-három klub kiemelkedne a hazai mezőnyből, akkor talán nagyobb esélyeink lennének a nemzetközi kupaporondon. Az előző szezonban az ötödik helyen végeztünk, és hasonló eredménnyel ezúttal is kiegyeznénk. Úgy tűnik, az újpestiek sok ügyes fiatalt építenek be, a csapatuk gerincét azonban továbbra is tapasztalt labdarúgók alkotják. Nem pusztán velük, hanem a talajjal is meg kell küzdenünk. Kiáradt a Zala, jön föl a talajvíz, ide már eső sem kell, hogy sártenger legyen a pályánkból."

A ZTE a legerősebb összeállításában léphet pályára a 15 órakor kezdődő, Újpest elleni találkozón, viszont a vendégeknél többen is sérültek – Böőr Zoltán, Kovács Dániel, Sitku Illés sem egészséges, míg a hosszú sérülés után lábadozó Barczi Dávid egyelőre a B-csapatban kap lehetőséget az NB II-ben. A szintén súlyos sérülésből felépülő Magos Mátyás egyelőre az U19-es gárdában bizonyíthat.

A Szombathelyi Haladás háza tájáról számos problémáról hallani mostanság, az együttes sereghajtó az NB I-ben, ráadásul a klubvezetők és a városvezetés között is feszültség támadt, de egy Győr elleni hazai győzelem sok mindenre gyógyírt jelenthet az eddig még nyeretlen vasiak számára. A Haladásnál gondot okoz, hogy a nyáron szerződtetett, de sokat kihagyó légiósok közül a szerb Nemanja Obrics és a szlovák Branislav Fodrek még mindig nincs százszázalékos állapotban, ahogy Sipos Norbert se, de a kispadra már leülhetnek. Nem úgy Simon Ádám, aki öt sárga lapja miatt az eltiltását tölti. A vendég győrieknél a román Mihai Nicorec és a horvát Valentin Babic biztosan nem játszik, de a két brazil, Ceolin és Ji-Paraná, illetve Tokody Tibor és Lazar Sztanisics játéka is kérdéses sérülés miatt.

Az utóbbi három meccsét elveszítő Szolnok a másik újoncot, az elmúlt két fordulóban a Ferencvárost és a bajnok Debrecent is legyőző Siófokot fogadja.

Az egymás után három idegenbeli bajnokit megnyerő Paks a Honvéd ellen szeretné megszerezni az első hazai győzelmét, míg a Kecskemét három vereséget és trénerváltást (Urbányi István vezetőedző hétfőn közös megegyezéssel távozott) követően, Losonczy László megbízott edző irányításával Kaposváron szerezne pontot, pontokat.

NB I, 9. FORDULÓ
SZOMBAT
Szolnok–Siófok 13.00
ZTE–Újpest 15.00 (tv: Sport1)
Haladás–Győr 17.30 (tv: Sport1)
Kaposvár–Kecskemét 18.00
Paks–Honvéd 18.00
KORÁBBAN
Ferencváros–MTK 3–0
Lombard Pápa–Videoton 1–2 (Heffler N 18., ill. Elek Á. 18., Alves 45.)
 VASÁRNAP
 Debrecen–Vasas
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 9 6 2 1 19–9 +10  20
2. Ferencvárosi TC 9 5 1 3 16–15 +1  16
3. MTK Budapest 8 4 2 2 12–10 +2  14
4. Kaposvári Rákóczi 7 4 1 2 13–9 +4  13
5. Budapest Honvéd 8 4 1 3 13–11 +2  13
6. Újpest FC 8 3 4 1 12–5 +7  13
7. Győri ETO FC 8 3 2 3 9–7 +2  11
8. DVSC-TEVA 8 3 2 3 15–14 +1  11
9. ZTE FC 8 3 2 3 12–12 0 11
10. Paksi FC 7 3 2 2 11–11 0 11
11. Lombard Pápa Termál FC 8 3 1 4 17–14 +3  10
12. Vasas 8 3 1 4 12–18 –6  10
13. BFC Siófok 8 2 4 2 8–8 0 10
14. Szolnoki MÁV FC 8 1 2 5 6–14 –8  5
15. Kecskeméti TE-Ereco 7 1 6 11–21 –10  3
16. Szombathelyi Haladás 7 3 4 4–12 –8  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik