ZTE: fontos szerep juthat a légiósoknak, köztük az első ciprusinak

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 07:33
null
Fanosz Katelarisz (balra) akcióban – a ZTE középpályása lesz az elő ciprusi az NB I-ben (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszegre télen érkező légiósokra fontos szerepet oszthat tavasszal Dobos Barna vezetőedző. 

 

Meglehetősen kevés egyesült államokbeli futballista szerepelt eddig a magyar élvonalban, Zalaegerszegen azonban január közepe óta kettő is a keret tagja.

AZ ELSŐ CIPRUSI
Fanosz Katelarisz Zalaegerszegre érkezése azért különleges, mert ő lesz az NB I történetének első ciprusi légiósa. Amerikai légiósból korábban kettő futballozott a magyar élvonalban, Arturo Álvarez a Videotonban (2013–2015) és Christopher Sullivan (1989–1990 és 1996) Győrben. Tehát a két zalaegerszegi, Eduvie Ikoba és Eric McWoods a harmadik, illetve a negyedik amerikai a magyar élvonalban (a magyar származású Vermes Pétert nem számolva).
P. K.

Eduvie Ikobát már nem kell bemutatni, tavaly nyáron próbajátékra érkezett az együtteshez, elnyerte a bizalmat, és az ősz folyamán sem vallott szégyent: az NB I-ben 12 mérkőzésen három gól, a Magyar Kupában két mérkőzésen három gól a mérlege. Honfitársa, Eric McWoods január 14-én írta alá szerződését, a szintén támadóként bevethető futballista azóta az NS Mura és a Slaven Belupo ellen is pályára lépett. Hogy tudatos-e a csapat „amerikaisodása”?

„Bár Sallói István sportigazgatónk – fia, Sallói Dániel révén – jól ismeri a tengerentúli piacot, mégis véletlenül alakult így, nincs benne célzatosság – válaszolt Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője. – McWoods legutóbb Észtországban játszott, és ugyan Ikobához hasonlóan ékjátékos, más a stílusa. Mozgékony, jól indul be a védelmi vonalba, az érkezése új variációs lehetőségeket ad a kezembe. S nemcsak tőle, hanem a technikás Stjepan Ostrektől és a pénteken aláíró Fanosz Katelarisztól is sokat várunk. A belső középpályás poszttal hadilábon álltunk az ősszel, és mivel felépüléséig Bedi Bence helyettesíti Tamás Krisztiánt a védelemben, fontos volt, hogy erősíteni tudjunk. A ciprusi légiós nagy munkabírású, jó fizikumú, remekül passzol, és mivel szerencsére jó erőben érkezett, hamar bemutatkozhat az élvonalban.”

Dobos Barna hozzátette, bár a zalaiak kerete a télen már valószínűleg nem változik, amennyiben a klub kiemelkedően jó lehetőséget lát a piacon, nem zárkózik el a további erősítéstől.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Eric McWoods (amerikai, Narva Trans – Észtország, szabadon igazolhatóként), Meshack Ubochioma (nigériai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Florijan Raduha
(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték), Ziga Zivko(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték)
Távozók: Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán), Hudák Martin (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Kiss Máté (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Szépe János (szlovákiai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik