Zalaegerszeg: már 2000 jegyet eladtak a Haladás elleni derbire

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 11:37
A ZTE labdarúgócsapatának vezetői a fagyos idő ellenére úgy készülnek, hogy holnap megrendezik a Haladás elleni nyugat-magyarországi derbit. A mérkőzés iránt nagy az érdeklődés, már kétezer jegy elkelt.

„A ZTE Aréna talaja már egy hete kemény, fagyott, de hó nincs rajta" – nyilatkozta a ZTE hivatalos honlapjának Dézsi Attila, a zalai klub ügyvezető igazgatója.

„A Haladás vezetőivel folyamatosan egyeztetünk, jelenleg a hidegen kívül nincsen más akadálya a mérkőzés lejátszásának. Nyilván nem ideálisak a körülmények, a játékosoknak a játékon kívül figyelni kell a testi épségükre is ilyen talajon. Eladtunk kétezer jegyet, kiadványt jelentettünk meg az alkalomra, minden elő van készítve a mérkőzésre. Játszani szeretnénk, és letudni a derbit. Nyilván, ha éjszaka komoly mennyiségű hó esik, akkor új helyzet áll elő, de itt még nem tartunk" – tette hozzá a sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik