West Brom: Úgy ugrott, mint egy lazac! – Gera néha játékostársait is elképesztette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 16:14
null
Gól után, égnek emelt karral – a West Bromnál így őrzik meg emlékezetükben Gera Zoltánt (Fotó: AFP)
A visszavonulását csütörtök este bejelentő Gera Zoltán előtt tisztelgett video-összeállítással első angliai klubja, a West Bromwich Albion, melyben volt játékostársai (a jelenlegi edző Darren Moore, illetve Chris Brunt), valamint a fiatal, Gerát még WBA-szurkolóként látó Sam Field beszélnek emlékeikről.

„Zoli kivételes képességei felől kétsége sem lehet senkinek. De amit én belülről láttam: egy fantasztikus ember, vicces, bajtársias, aki mindig feldobta a hangulatot az öltözőben. Csendes típus volt, de halálos; egy ember, aki imádja a családját – nem véletlen a népszerűsége! Játékosként kivételes intelligenciával bírt, gólerős volt, és jó néhány egészen fantasztikus találatára is emlékezhetünk. Úgy ugrott, ahogy egy lazac kiugrik a vízből, a legtöbb szélsőhátvédet simán túlugrotta. Csodálatos játékos volt, minden elismerést, minden gratulációt megérdemel. Remek karrierje volt, úgy, hogy sokszor sérülés hátráltatta, ez a mentális erejének, a szívósságának a bizonyítéka. Hiányozni fog. Szeretnék gratulálni neki és családjának, és remélem, még ebben az idényben látjuk a The Hawthornsban, hogy méltón elbúcsúztathassuk!” – köszöntötte Gerát a West Bromwich Albion szakvezetője és a visszavonuló magyar klasszis volt játékostársa, Darren Moore.

A West Brom saját nevelésű, 20 esztendős középpályása, Sam Field a lelátóról, szurkolóként élvezhette a „Gera-mágiát.”

„Az a kapáslövés a Liverpool ellen! Két játékos akarta lezúzni, jöttek ki rá, puff, a fölsőbe – felháborítóan nagy gól volt, na és utána a szaltós ünneplés!” – emlékezett vissza az általa látott legnagyobb Gera-gólra.

A londoni Fulham képgalériával köszönt el Gera Zoltántól, aki három idényen keresztül játszott a Craven Cottage-en, és részese volt a csapat fantasztikus Európa-liga-menetelésének 2010-ben. Gerának kulcsszerepe volt abban, hogy a londoni csapat eljutott az Atlético Madrid elleni döntőbe, amelyben hosszabbítás után 2–1-es vereséget szenvedett.

Gera Zoltán csütörtök este jelentette be visszavonulását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik