Vidi: Szerbiában nincsenek hasonló feltételek – Scsepovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 18:54
null
Marko Scsepovics szerint Szerbiában nagyobb a nyomás a fiatal labdarúgókon, mint Magyarországon (Fotó: Meder István)
Marko Scsepovics szerint Szerbiában nagyobb a nyomás a fiatal labdarúgókon, mint Magyarországon, a Vidi légiósa szerint itt kényelmesebben kezelik a 19-20 éves labdarúgók helyzetét. Erről a klub honlapjának adott interjújában beszélt a csatár, aki az eddigi három idényében házi gólkirály lett a székesfehérváriaknál.

 

„Otthon nagyobb a nyomás azért a fiatalokon, hamar bedobják őket a mély vízbe, 19-20 évesen már akár több szezon van a hátuk mögött a felnőttek között. Itt mintha kicsit kényelmesebbek lennének, mikor ott vannak a nagy lehetőség kapujában” – hasonlította össze a szerb és a magyar futballt a Vidi csatára, arra a kérdésre válaszolva, miért van több nemzetközi klasszisa Szerbiának.

Marko Scsepovics a Vidiről elmondta, amikor megkereste a klub, még bizonytalan volt.

„Arról nem volt szó, hogy elutasító lettem volna a klubbal szemben, mindössze időt kértem, hogy abban a helyzetben a lehető legjobb döntést tudjam meghozni. Az nem titok, hogy beszélgettem Dankóval a klubról és az országról, hiszen ő már Vidi-játékos volt akkor, és sokat számított a pozitív véleménye a döntésem meghozatalában. Nem csalódtam abban, amit mondott” – idézte Scsepovicsot a Vidi honlapja.

Most viszont cseppet sem bánta meg, hogy ide szerződött.

„Az elmúlt években szó szerint is végignéztem az építkezést, amely a klubnál zajlik, hiszen nap mint nap láttam, hogyan épül az új aréna. Emellett érzékelhető a klubfelépítés fejlődése is. Most nem is csak a Vidiről beszélek, az egész magyar foci fejlődik szerintem, ebben a régióban ritka, hogy ilyen lehetőséghez jut a labdarúgás. Én a fehérvári körülményekre igazi kincsként tekintek, megbecsülöm ezt, hiszen Szerbiában nincsenek hasonló feltételek” – mondta Scsepovics, aki a legnagyobb sikerének az El-főtáblás szereplést tartja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik