Vidi: „Az edzésen gyakoroltakat szeretném viszontlátni”

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 13:50
A ZTE FC elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőre készülő Videoton portugál vezetőedzője, José Gomes a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, azt várja a játékosoktól a 16 órakor kezdődő mérkőzésen, amit az edzőtáborban begyakoroltak, ugyanakkor a két csapat dolgát megnehezítheti az eső következtében felázott talaj.

„A legfontosabb elvárásom a mai mérkőzéssel kapcsolatban, hogy mindazt, amit Marbellában az edzőtáborban tanultunk és gyakoroltunk, viszontlássam, és teljesen biztos vagyok abban, hogy ez meg is fog történni. Ma reggel, amikor felkeltem és kinéztem az ablakon, nem voltam túl boldog a szakadó esőt látva. Bár a Sóstói Stadion munkatársai nagyszerű munkát végeztek a pályán, és tudom, mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb állapotba hozzák a meccs idejére a gyepszőnyeget, a szűnni nem akaró eső valamennyire még rajtuk is kifoghat. Bízom benne, hogy jó meccset láthatnak a szurkolók és nagyszerű játékot produkál majd a csapat, bár a felázott talaj minden bizonnyal meg fogja nehezíteni a dolgunkat. Ez azonban természetesen nem lehet kifogás, hisz ugyanazon a pályán futballozik majd az ellenfél is" – nyilatkozta Gomes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik