Videoton: Mezey György szerint jelentős erősítésre van szükség

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 12:53
Mezey György sportigazgató szerint sok hasznos tanulság levonható a Videoton labdarúgócsapatának Anorthoszisz elleni csütörtöki vereségéből, egyebek mellett az: a fehérváriaknak jelentős erősítésre van szükségük.

„Állományunk jelentős erősítésre szorul, a jelenlegi kerettel nem tudjuk teljesíteni a bajnokságban és az Európa-ligában az elvárásokat. Gőzerővel dolgozunk a háttérben, ám sajnos áldatlan állapotok uralkodnak a játékospiacon. Hatalmas „menedzserármádia” dolgozik és ajánl futballistákat. Embert próbáló feladat ezt úgy használni, hogy a szakmaiság győzzön, és ne a pénz" – idézi a Videoton hivatalos honlapja a szakvezetőt, akinek csapata több kulcsjátékos nélkül, fiatalokat a mély vízbe dobva állt ki a ciprusi élcsapat elleni felkészülési mérkőzésre.a ciprusi élcsapat elleni felkészülési mérkőzésre.

A játékosai által csütörtökön nyújtott teljesítménnyel alapvetően elégedett Mezey György hozzátette: az efféle mérkőzéseken látszik, hogy álmokat kerget a magyar futball.

„Miközben Magyarországon a klubok nem engedhetik meg maguknak, hogy nyolcszázezer-egymillió eurót adjanak egy játékosért, egy szinte ismeretlen Zsolna igen. A futball kőkemény gazdasági kérdés, s csak azután következik a szakma" – mondta a sportigazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik