Videoton: Mezey György nem felejt, fűti a visszavágás vágya

Vágólapra másolva!
2010.08.13. 21:03
Mezey György, a Videoton szakvezetője hisz benne, hogy csapata legyőzi szombaton az MTK-t, amellyel szemben a tavalyi aranycsata miatt van törlesztenivalója – derült ki a Vidi hivatalos honlapján megjelent edzői interjúból.

„Személy szerint nagyon várom az MTK elleni mérkőzést, mivel a legutóbbi alkalommal, ha lehet így fogalmazni, borsot tört az orrunk alá a fővárosi gárda – idézi a vidi.hu Mezey Györgyöt. – A bajnoki aranyért vívott végharcban egy héttel korábban a (későbbi bajnok) Debrecen ellen szinte feltették a kezüket, s kikaptak, ellenünk viszont oroszlánként küzdöttek, és végül el is vitték a három pontot. Engem tehát most fűt a vágy, hogy visszavágjunk, és hiszek benne, hogy ezt meg is tesszük."

A fehérvári szakvezető bízik abban is, hogy a válogatottól kisebb sérüléssel visszatérő játékosai (Elek Ákos, Lipták Zoltán) vállalhatják a játékot. Mezey György nem tartja kizártnak, hogy a nyáron igazolt Vaskó Tamás is bemutatkozik a Hidegkuti-stadionban szombaton 17.30-kor kezdődő mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik