Videoton: Az El-ben csak a továbbjutás lehet a cél - Caneira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 13:58
Marco Caneria, a Videoton portugál védője szerint jó úton halad csapata, az Európa-liga selejtezőkörében pedig csakis a továbbjutást fogadja el reális célkitűzésnek.

„Úgy érzem, összességében nagyon jó tavaszt produkáltunk. Más fajta futballt, sokkal támadóbbat játszottunk mint az ősszel, de ez teljesen természetes, hiszen az Európa-ligában egy jóval védekezőbb stílusra volt szükség. Tavaszra tehát változtattunk, és az összes mérkőzésünkön dominálni tudtunk, azt viszont nagyon sajnálom, hogy ez végül nem volt elég az aranyérem megszerzéséhez. De büszkék lehetünk arra a teljesítményre, amit az előző hónapokban mutattunk, jó úton halad a társaság. Hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl, ráadásul az Európa-liga első selejtezőkörében kezdünk, így elég kevés idő jut pihenésre. Nagyon különböző stílusú csapatokat kaphatunk, benne van a pakliban, hogy messze kell utaznunk, ahogyan az is, hogy csak a szomszédba, de bárki is legyen végül az ellenfelünk, csak a továbbjutás lehet a célunk! A kéthetes vakációra nincsenek különleges terveim, otthon, a családommal leszek, és próbálok minél többet pihenni" – idézi a vidi.hu Caneirát.vidi.hu Caneirát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik