Videoton: Álvarez menedzsere két napot adott a Pueblának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 08:55
A Szlavia Szófiában játszó japán Macui Daiszuke is hatással lehet a Videotonnál a legutóbbi félévben kölcsönben játszó salvadori Arturo Álvarez sorsának alakulására. A mexikói Puebla ugyanis többek között e két játékos között hezitál, kit szerződtessen a szélsó támadó posztjára. Álvarez menedzsere két napot adott a mexikóiaknak, hogy döntsenek.

„Tárgyalunk a Pueblával, már engedtünk is Arturo fizetési igényén, most a mexikóiak térfelén pattog a labda, mi várunk. Azt hiszem, mindent megtettünk a tárgyalások során, amit lehetett, de már csak két napig tudunk várni, hiszen a Videoton nagyon elégedett volt Arturóval, szívesen látná viszont, és a játékos is szívesen játszana az Európa-ligában” – mondta Bruno Dos Santos, Álvarez ügynöke az EDHDeportesnek, amely szerint a 31-szeres japán válogatott Macui könnyen keresztülhúzhatja a salvadori támadó mexikói számításait.

Álvarezt még egyéves szerződés köti a portugál Pacos Ferreirához, de a jelek szerint semmiképp sem marad a klubnál – az első számú célpontja azonban a Puebla.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik