Videó: amikor két honvédos összeveszett egy 11-esen, kiállítás lett a vége

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 08:55
null
Fotók: Török Attila
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most hét évet megyünk vissza az időben: a Budapest Honvéd 2013 áprilisában nem mindennapi körülmények között nyert Pécsen.

Hamar elfelejtettük volna a pécsi mérkőzést, ha a kispestiek két légiósa, az olasz Davide Lanzafame és az argentin születésű, de szintén olasz U21-es válogatott Leandro Martínez nem teszi emlékezetessé. Utóbbi kiharcolt egy büntetőt, amelyet el is akart végezni, csakhogy Lanzafame nem így gondolta, és hevesen mutogatott az edzőjük, Marco Rossi felé, közben ellökte Vécsei Bálintot, majd követelte a labdát. A vitát Solymosi Péter játékvezető döntötte el: előbb Martínez, majd Lanzafame kapott sárga lapot időhúzásért, csakhogy utóbbinak volt már korábbról egy sárga lapja, tehát ő kiállt, majd lefelé menet gúnyosan megtapsolta csapattársát.

A mérkőzés után Rossi magára vállalta a felelősséget, mert nem volt előre kijelölve a végrehajtó. Megvan annak a diszkrét bája, amikor két olasz U21-es válogatott, egykori parmai csapattárs összevész egy büntetőn – Pécsen. Martínez még egy gólt lőtt azon a mérkőzésen, a második után elindult az automata öntözőrendszer, és egy percig állt a bajnoki...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik