Újpest: többször megbüntették Belgiumban az új szélsőt

Vágólapra másolva!
2021.03.01. 21:52
null
El Ghanassy (sárgában) a Nantes játékosa volt legutóbb, 2019 őszén (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, az Újpest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy ingyen szerződtette a kétszeres belga válogatott szélsőt, Yassine El Ghanassyt, akinek 2019 októbere óta nem volt csapata. A 30 éves játékos három éve még azzal került be a hírekbe, hogy változatos közlekedési szabálysértések egész soráért többször is börtönbüntetést kapott, arról azonban, hogy ezeket végül le kellett-e töltenie, vagy sem, már nem számolt be a nemzetközi sajtó.

 

Az idén 30 éves marokkói származású szélső Belgiumban kezdett futballozni, és miután több belga korosztályos válogatottban is pályára lépett, a szakértők ígéretes karriert jósoltak neki jó tíz évvel ezelőtt, ám végül úgy alakult, hogy a belga élvonalat kivéve sehol sem tudott igazán gyökeret ereszteni.

Fél évekre, egy évekre megfordult az angol első osztályban (Gera Zoltán csapattársa volt a West Bromwichnál, és megkapta a 10-es számú mezt, bár bajnokin aztán nem lépett pályára), a holland, a norvég, az arab emírségek legelső vonalában, valamint a francia élvonalban is. Bár 2011-ben a későbbi magyar szövetségi kapitány, Georges Leekens munkálkodása alatt a belga válogatottban is bemutatkozott, két meccsnél több nem jutott neki, 2011 októbere óta már meghívót sem kapott.

A nemzetközi sportsajtó ezt követően csak hét év múlva, 2018 őszén foglalkozott vele legközelebb, amikor kiderült, hogy a belga rendőrség a megelőző évek során összesen körülbelül 20 alkalommal kapcsolta le gyorshajtás, piros lámpán való áthajtás és egyéb közlekedési kihágások miatt, majd az éveken át húzódó ügyek miatt egyszer fél év, más esetek miatt egy év börtönbüntetést kapott, továbbá 3360 euró pénzbírsággal is sújtották, valamint eltiltották a vezetéstől két éve. Utóbbi két tétel elrettentő erejében azért nem feltétlenül vagyunk biztosak...

El Ghanassyt még 2016 novemberében állította meg a rendőrség, miután a megengedett 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 57-tel haladt Oostende külvárosában, ráadásul áthajtott egy piroson – idézte fel 2019-ben a játékos történetét a La Derniere Heure című belga lap. Ennél az ellenőrzésnél derült fény arra is, hogy már korábban bevonták a jogosítványát, és újra kellett volna vizsgáznia, hogy visszakapja.

Alig háromnegyed év múlva újfent vétkezett a szélső: vezetés közben telefonált, ami miatt újfent előállították, s ekkor még mindig nem volt jogosítványa. 2017 októberében ismét összetűzésbe került a rendőrséggel gyorshajtás miatt, aminek következtében fél évre eltiltották a vezetéstől, valamint ekkor már el is kobozták az autóját, de azt végül fellebbezése után visszakapta. Apropó autó: arról nem tudni, hogy a fenti kihágások többségét milyen gépjárművel követte el El Ghanassy, az biztos, hogy a visszakapott kocsi egy Porsche 911 Carrera volt.

Noha a bírósági ítéletek megszülettek, annak már nincs nyoma, hogy El Ghanassy valóban le is töltötte volna a büntetést, ugyanakkor – szintén a La Derniere Heure szerint – 2019-ben a fél- és az egyéves börtönbüntetést is megfellebbezte, ám ennek eredményéről nem találni beszámolókat.

Az mindenesetre tény, hogy a bírósági ügyek közben El Ghanassy folytatta játékos-pályafutását, és az Oostende után a 2017–2018-as idényben a Nantes játékosa lett, majd 2018 nyarán a szaúdi al-Raebhez igazolt egy évre kölcsönbe. Az is tény, hogy 2019 októbere óta csapat nélkül volt, ám akadtak kérői: tavaly januárban a francia másodosztályban szereplő Caen szerette volna leigazolni, de az üzlet nem jött össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik