Újpest: „Tisztelem Baloghot, ezért szemtől szemben…”

Vágólapra másolva!
2017.06.18. 11:08
null
Nebojsa Vignjevics egyenesen elmondta a távozó Balogh Balázsnak a véleményét (Fotó: Koncz György)
Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője egyenesen elmondta a távozó Balogh Balázsnak a véleményét, és közölte vele, hogy nagy verseny várható a csapatba kerülésért.

 

Rég tapasztalt vérfrissítésen esett át az Újpest az elmúlt hetekben, a csapat kerete napról napra formálódik, s a szurkolók már azt találgatják, vajon mire lehetnek képesek a lila-fehérek a következő szezonban.

Az előző két átigazolási időszakban a klub a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés miatt nem regisztrálhatott új futballistákat, ám a büntetés a nyáron lejárt, és azóta szinte naponta jelentenek be új labdarúgókat a Megyeri úton. Szombaton a korábban a Videotonnál és a Puskás Akadémiánál is szereplő szerb kapus, Filip Pajovics érkezett a Csukaricskitől, illetve Nagy Dániel a német Würzburger Kickerstől.

A klub már korábban szerződtette Mijusko Bojovicsot, Litauszki Róbertet, Németh Gergőt, Obinna Nwobodót, Simon Krisztiánt, Tischler Patrikot, Novothny Somát, Zsótér Donátot, utóbbi kivételével már mindenki csatlakozott a kerethez.

„Boldog és elégedett vagyok, teljesen más így nekivágni a felkészülésnek – mondta a Nemzeti Sportnak a csapatot 2013 óta irányító Nebojsa Vignjevics vezetőedző. – Tényleg nagyon aktívak vagyunk az átigazolási piacon, de ez teljesen normális azok után, hogy az elmúlt időszakban egyáltalán nem volt lehetőségünk megerősíteni a csapatot. Ez sajnos érződött is a teljesítményünkön. Csatárposzton állandóan problémákkal küszködtünk, és az előző szezonban a védekezésünk is nagyon gyenge volt. Ezen mindenképpen javítani akartunk, és úgy érzem, minőségi játékosokat tudtunk átigazolni, akikkel lényegesen jobbak leszünk.”

„Talán kijelenthető, hogy amióta itt vagyok, most a legsokoldalúbb a keretünk. A legfontosabb, hogy minden poszton versenyhelyzet legyen, új lendületre, új energiákra és új célokra volt szükségünk. Szeretnénk kivívni az európai kupaindulást. A szurkolók, a játékosok és a szakmai stáb is annak örülne, ha végre a nemzetközi porondon is megmérethetnénk magunkat. Arról egyelőre korai beszélni, hogy a bajnokságban hol végezhetünk, sok függ az ellenfelektől is.”

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el. Az első hetekben a fizikai felkészítésen van a hangsúly, aztán az ausztriai edzőtáborban és az edzőmeccseken megnézzük, hol érdemes még erősíteni. Szeretnék még egy balhátvédet és egy középpályást szerződtetni, de akkor sem lehet okom panaszra, ha egyetlen új érkező sem lesz.”

Az átalakítás, a csapatépítés természetes velejárója, hogy több alapember is távozott, távozhat. Az NB I egyik legjobb védője, Jonathan Heris és a középpályán több poszton bevethető Balogh Balázs egyaránt a Puskás Akadémiához igazolt, Balajcza Szabolcs Siófokra tart, és lehet, hogy Enisz Bardi is távozik – az U21-es Európa-bajnokságon részt vevő macedón középpályást több csapat figyeli. Nebojsa Vignjevics is elismerte, ha elmegy, nem lesz könnyű pótolni, majd kitért Balogh Balázs helyzetére is.

A 2010 után távozó 27 éves játékos lapunknak azt mondta, a vezetőedző közölte vele, hogy eljött a váltás ideje, jobban jár, ha elmegy. Kíváncsiak voltunk, hogy látta a helyzetet a 49 esztendős szerb szakember.

Tisztelem Balogh Balázst, tudom, mennyit tett a klubért az elmúlt években, épp ezért szemtől szemben, egyenesen elmondtam neki a véleményem – folytatta az újpestiek vezetőedzője. – Tudtam, hogy vannak ajánlatai, ezért őszintén közöltem vele, hogy itt nem lenne garantált a helye a kezdőcsapatban. Nagy versenyhelyzet várható a posztján, és benne volt a pakliban, hogy csak a kispadra fér oda.”

„Ettől még a döntés az ő kezében volt, hogy elmegy, vagy harcol a helyéért. Mindenesetre a legjobbakat kívánom neki, sokat tett az Újpestért. Jonathan Heris is olyan ajánlatot kapott, amelyet nem tudtunk visszautasítani, ám azt gondolom, összességében jó üzletet kötöttünk. Cserébe érkezett a gólerős Tischler Patrik, akit régóta szerettünk volna megszerezni. Ami Enisz Bardit illeti, nem lesz könnyű megtartani, számolok vele, hogy távozik. Ha úgy lesz, remélem, minél erősebb csapatba megy, és a klub is jól jár az eladásával. Hatalmas tehetség, nem csodálom, hogy ilyen sokan érdeklődnek iránta.”

Jóllehet a csapat átalakult, a stílus nem sokat változik. Az Újpest a klub hagyományaihoz méltó módon igyekszik szórakoztató, egyúttal eredményes támadófutballt játszani.

„Ám ez csak akkor működhet, ha a futballunk fegyelemmel és kemény munkával párosul – tette hozzá Nebojsa Vignjevics. – Szeretnénk gyorsítani is a játékunkon, és örülnék, ha taktikailag rugalmasabbak lennénk, az ellenfelek stílusától függően tudnánk váltogatni a hadrendet. Ezért is a sok átigazolás, szeretném, ha minden posztra legalább két emberem lenne, és minden poszton versenyhelyzet alakulna ki, mert ez az eredményesség egyik záloga. Kell egy kis idő, amíg teljesen összeáll a csapat, ám minél hamarabb sikerül, annál eredményesebbek leszünk. Derűlátó vagyok, régen kezdtem el ennyire jó érzésekkel a nyári felkészülést.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nagy Dániel (Würzburger Kiskers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: Siófok), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik