Újpest: műtét várhat a lila-fehérek alapemberére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 15:58
Jonathan Heris 2014 tavasza óta meghatározó embere volt az Újpest labdarúgócsapatának, február 27. óta azonban nem tudott pályára lépni. Elképzelhető, hogy műteni kell a belga védőt.

„A rehabilitációm jól halad, de az is elképzelhető, hogy a bajnokság végeztével műtétre lesz szükségem – mondta az újpesti klub honlapjának a kétoldali lágyéksérvvel és combközelítőizom-szakadással küzdő Heris, aki 2-3 hét múlva térhet vissza. – A sérülésem ellenére minél előbb szeretnék pályára lépni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy újra a csapat rendelkezésére álljak.”

Nagy Gábort december közepén műtötték, a lába a remélt ütemben gyógyul, a visszatéréséről azonban még korai beszélni.

Balázs Benjámin egészségügyi tesztjei során kisebb problémák vetődtek fel, ezért határozatlan ideig nem láthatjuk újra a pályán, míg a montenegrói Mihailo Perovics keresztszalag-szakadás miatt műtétre vár, ebben a szezonban biztos nem játszhat már.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik