Újpest: Gyakorlatilag orosz rulett, kikkel tudunk kiállni – Berta

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.19. 10:41
null
Berta Csaba beszélt az elmúlt hetek nehézségeiről (Fotó: Török Attila)
Berta Csaba, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC ügyvezető igazgatója a Borsnak beszélt az elmúlt hetek megbetegedéseiről, és az együttesnél kialakult nehézségekről.

 

Mint ismert, az együttesen végigsöpört a járvány: november elsején sohasem látott összetételben, az éppen hadra fogható játékosaival és megannyi utánpótlásban pallérozódó fiatallal állt ki az MTK elleni 4–0-s vereséget hozó mérkőzésre, majd egy héttel később a diósgyőri vendégjátékára egészséges labdarúgók híján el sem utazott, így 3–0-s gólkülönbséggel a miskolciaké lett a három pont. Noha az újpestieknél továbbra is sokan vannak karanténban a koronavírus miatt, kedden már egy kezdőcsapatnyi labdarúgó lehetett ott Predrag Rogan edzésén.  

Berta Csaba, a gárda ügyvezető igazgatója továbbra sem tudja, hogy néz majd ki a gárda a hétvégi, Zalaegerszeg elleni bajnokin.

„Sajnos a keretünket továbbra is a teszteredmények alakítják, gyakorlatilag orosz rulett, hogy kikkel tudunk kiállni vasárnap a ZTE ellen, de így vagy úgy, ezúttal biztosan lesz meccs.”

A sportvezető hozzátette, sok alakulat gazdasági okokból nem megy bele a halasztásba.

„A klubok részéről az az elterjedt eljárás, hogy nem mennek bele a halasztásokba, ennek pedig egyszerűen gazdasági oka van. A bajnokság minden évben nagyon kiélezett, májusban pedig, amikor vége lesz, már senkit nem fog érdekelni, hogyan jöttek össze a pontok, mégis két csapat búcsúzik az élvonaltól.”

A Bors megjegyzi: az Újpestnél a protokoll szerint nem tíz, hanem tizennégy napos karantén után két negatív tesztet kell produkálnia a játékosoknak, akikre ezután még orvosi vizsgálat is vár, és csak azt követően kezdhetik el a felkészülést.

NB I, 2020–2021, 11. FORDULÓ

HELYSZÍN
NOVEMBER 20., PÉNTEK
20.00: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadion
NOVEMBER 21., SZOMBAT
14.45: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)Felcsút,Pancho Aréna
17.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
NOVEMBER 22., VASÁRNAP
14.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18– 4 +14 20
2. Paksi FC 10 5 2 3 21–16 +5 17
3. Kisvárda 9 5 1 3 13–13 0 16
4. Mol Fehérvár 9 4 4 1 22–14 +8 16
5. MTK Budapest 10 4 3 3 17–14 +3 15
6. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
7. Puskás Akadémia 10 4 6 13–21 –8 12
8. Zalaegerszegi TE 10 3 2 5 18–20 –2 11
9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13 10
11. Budapest Honvéd 9 2 3 4 14–15 –1 9
12. Mezőkövesd 10 2 2 6 8–14 –6 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik