Újpest: Banai elégedetlen az idénnyel, de a kieséstől nem fél

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 19:36
null
Banai Dávid elégedetlen azzal, amit csapata az idény során mutatott (Fotó: Török Attila)
„Mindenki tudja, hogy nekünk egy pont szükséges a biztos bennmaradáshoz a következő két meccsen – mindenki így fog kimenni a Diósgyőr elleni mérkőzésre” – jelentette ki Banai Dávid a Reggeli Startban. Az Újpest FC kapusa a Fehérvár elleni kupadöntő esélyeiről is nyilatkozott.

 

„Tudtuk, hogy nehéz lesz, de utána olyan periódust produkált a csapat, hogy ezt szerettük volna elkerülni, hogy matematikailag még bármi megtörténhet” – utalt az Újpest nehéz bajnoki helyzetére Banai Dávid. A Diósgyőr elleni csütörtöki meccsre készülő lilák kapusa szerint „a következő egy hétben, ami várhat a csapatra, abból pozitívan fogunk kijönni.”

Az ebben az idényben huszonnégy bajnokin védő Banai Dávid szerint nem számít, hogy a DVTK ellen sok lesz az Újpest hiányzója.

„Az a bizonyos pont szükséges a következő két meccsen, de én nem félek ettől, tényleg tragédiának kellene történnie... Ez a csütörtöki mérkőzés is a hétfői kupadöntőre való felkészülést segíti, így is lehet venni a diósgyőri meccset, és egy miskolci győzelem után még felszabadultabb lenne a csapat.

Banai a Mol Fehérvár elleni hétfői kupadöntő kapcsán is kifejtette véleményét.

„Stabil védekezésből gyors kontratámadásokból meg szeretnénk lepni a Vidit. Eddig játszottunk velük háromszor, azok a meccsek nem úgy sikerültek, de ez a döntő minden szempontból más lesz. Egy meccsen bármi megtörténhet, itt az idő visszavágni az elmúlt három meccsért” – mondta optimistán a huszonhat éves labdarúgó.

„A tavalyi szezon sem volt egyszerű. Az utolsó fordulóban ugyanúgy bármi megtörténhetett volna. Az idei – a kupadöntő miatt – kettős érzés számomra: nem mondanám jónak, de ha egy ilyen év után kupagyőzelemmel tudjuk lezárni az évet, az egy löketet adhat, szebbé tenné a szezont.”

Azzal kapcsolatban, hogy az ő, vagy Filip Pajovics nevével fog kezdődni az újpesti kezdőcsapat névsora a fináléban, Banai elárulta: „ha egészséges, ő fog védeni.”

A teljes beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik