Újpest: 17-szeres észt válogatott védő érkezett

Vágólapra másolva!
2022.01.25. 18:42
null
Kuusk készen áll az újpesti kalandra (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette az FC Flora Tallinntól az észt válogatottban 17 alkalommal szereplő, 25 éves középső védőt, Märten Kuuskot.

A 182 centiméter magas védő 2016-ban mutatkozott be az észt élvonalban, az FC Kaljunál, majd az FC Flora Tallinnhoz igazolt, amelynek színeiben összesen 161 mérkőzésen lépett pályára, s 18 alkalommal volt eredményes 2017 óta, s az elmúlt öt évben három bajnoki cím mellett kétszer az Észt Kupát és kétszer a szuperkupát is elnyerte a Florával.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy nagy múltú klubhoz kerülhettem. Már várom, hogy együtt edzhessek a srácokkal, készülhessünk az idény rajtjára. Eddig jókat hallottam az OTP Bank Ligáról és az Újpestről is, készen állok arra, hogy belevágjak az új kalandba. Úgy gondolom, hogy az észt bajnoksághoz képest előrelépés, hogy Magyarországon játszhatok, mert a bajnokság erősebb, és a klubok is magasabb színvonalat képviselnek. Ugyan otthon is vannak jó egyesületek, de összességében Magyarország már más szint” – idézi új szerzeményét az ujpestfc.hu.

Ugyan a lila-fehérek hivatalos honlapján található közlemény nem számol be róla, de a transfermarkt.com oldalának információi szerint a hazája nemzeti csapatában 2019 óta 17 alkalommal szereplő Kuusk 2025 nyaráig szóló szerződést kötött az Újpesttel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Eckl Patrik, Varga György Balázs

Kiszemeltek:
Távozók: Stieber Zoltán (MTK)
Kölcsönbe távozók: Junior Tallo
(elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik