Tavaly sehova sem kellett, most élcsapatba vágyik a pécsi támadó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 14:25
null
Wittrédi Dávid padlóra került, amikor eltanácsolták Pécsről, de sikerült felállnia, az eger ellen pedig elégtételt jelentő gólt szerzett (Fotó: Granák László)
Bár a Pécsi MFC szezonja nem mentes a hullámvölgyektől, az egy éve még az NB II-ben futballozó támadó középpályás, Wittrédi Dávid teljesítménye kiegyensúlyozottnak mondható. A hat találata mellett hét gólpasszt is jegyző játékos hosszú utat tett meg, mire stabil NB I-es játékossá vált, és úgy érzi, 26. életévében járva megérett arra, hogy élcsapatban szerepeljen. Kérdés, hogy ez az élcsapat jelentheti-e a következő szezontól a PMFC-t, vagy azt jelenti, hogy a lejáró szerződésű Wittrédi a nyáron váltani fog.

Wittrédi Dávid hat éve, 2007-ben mutatkozott be a PMFC színeiben az NB I-ben, de mivel a csapat azon a tavaszon búcsúzott az élvonaltól, abban a szezonban csak négy meccs jutott a pécsi születésű labdarúgónak. Ezt követően, az NB II-ben éveken át alapembernek számított a helyi gárdában, ám miután sikerült kivívni a feljutást, Mészáros Ferenc, az akkori vezetőedző már nem számított rá, így Kozármislenybe került kölcsönbe az NB II-be. Tavaly egy interjúban még csalódottan arról beszélt, mindenképp külföldön képzeli el a folytatást, ám a nyáron visszakerült a PMFC-hez, amelynél az új idényben alapemberré nőtte ki magát.

„Viszonylag jó szezonom van. Azt nem mondanám, hogy tökéletes, mert mindig van hová fejlődni, vannak dolgok, melyeken szeretnék változtatni, de úgy érzem, a jobbak közé tartoztam" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a hat gólja mellett hét gólpasszt is jegyző támadó középpályás, akinek a nyáron lejár a szerződése a PMFC-nél, és információink szerint több klub kiszemeltlistáján is szerepel a neve.

„A hosszabbításról már megkezdtük az egyeztetéseket a pécsi vezetőkkel, rövid időn belül el is dőlhet, hogyan alakul a jövőm, ezért egyelőre nem szeretnék a kérőkről beszélni. Egyelőre úgy tűnik, ragaszkodnak hozzám Pécsen, vagyis látok lehetőséget a folytatásra. Ugyanakkor idén már huszonhat éves leszek, és úgy érzem, a játékom alapján megértem arra, hogy élcsapatban futballozhassak. Ha erre lesz lehetőség Pécsen, akkor annak is örülnék, hiszen jól érzem itt magam, de a váltást lehetőségét sem zárnám ki – fogalmazott Wittrédi, aki szerint az együttesben a gyengébben sikerült mérkőzések ellenére is benne van az előrelépés lehetősége. – Még formálódik a csapat az új szakmai stábbal, de jó úton járunk. Sok olyan meccsünk akadt, amikor megvoltak a helyzeteink, hogy nyerjünk, de ezek kimaradtak, az ellenfél pedig értékesítette a lehetőségeit, ám játékban nem maradtunk alul."

A PMFC futballistáját arról is kérdeztük, hogyan élte meg, amikor a feljutás után nem számítottak rá a pécsi klubban.

„Megviselt a kialakult helyzet. Több helyen is próbálkoztam, külföldön is, de úgy éreztem, sehol sem kellek. Az élet aztán mégis szerencsésen alakult. Kozármislenyben tavaly jó szezonom volt, aminek köszönhetően szakmailag a helyemre kerültem – mondta az NB II-ben az előző szezonban 16 meccsen 12 gólt szerző labdarúgó, akinek az igazi elégtételt a legutóbbi, Eger elleni, 3–2-re megnyert meccs jelenthette, amikor volt edzője, Mészáros Ferenc jelenlegi csapata ellen sikerült gólt szereznie.

Wittrédi gólja 2:42-től látható

„Igen, úgymond elégtételt éreztem, amikor kettő egyes vezetésünknél fontos gólt szereztem az Eger ellen, amivel tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés" – fűzte hozzá Wittrédi.

A transfermarkt.de adatai szerint Wittrédin kívül a 32 éves csapatkapitánynak, a klubot profiként 15 éve szolgáló Lantos Leventének, a horvát Andrej Causicnak, Horváth Zsoltnak, Koller Krisztiánnak és Simon Attilának jár le a megállapodása a PMFC-nél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik