Rebrov: Nem vagyunk nyerőgépek; Carrillo: Tartozunk a szurkolóknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.06. 11:13
null
Szerhij Rebrov tudja, nem győzhetnek mindig (Fotó: Török Attila)
Kedden és szerdán rendezték a labdarúgó NB I 19. fordulóját – lássuk, hogyan értékelték a mérkőzéseket a vezetőedzők! Mestermérlegek.

 

FERENCVÁROS–BP. HONVÉD 0–0

SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője

– Tud örülni az egy pontnak is?
Nagyon nehéz mérkőzés volt, de nem vagyunk nyerőgépek, hogy folyamatosan győzzünk. Sorozatban ez volt a harmadik meccsünk, amelyen szinte kilenc védővel védekeznek ellenünk. Játékosaim hozzáállásával teljesen meg vagyok elégedve. Nem örülök a pontvesztésnek, de a helyzeteket ki kell használni.

– Taktikailag meglepte Giuseppe Sannino?
– Nem okozott meglepetést, bár az előző meccsünkön kicsit agresszívabban, támadóbban léptek fel a kispestiek. Most nagyon masszív védelmi falat húztak a kapujuk elé, amelyet mindig nagyon nehéz feltörni, nekünk ezúttal nem is sikerült.

– Ha Franck Boli a harmadik percben értékesíti a helyzetét, teljesen más mederben folytatódott volna a mérkőzés?
– Sohasem lehet tudni. Egy korai gól minden csapatnak jól jön, ha az elején betalálunk, nyilván a Honvéd többet támadott volna. Mindig önbizalmat ad a játékosoknak a korai gól, akkor valószínűleg több helyzetünk is lett volna.

GIUSEPPE SANNINO, a Bp. Honvéd vezetőedzője

– Nyilván nem csalódott a pontszerzéssel a bajnoki címvédő és éllovas pályáján.
– Annak, aki a Ferencváros otthonában pályára lép, nagy alázattal kell játszania. Ez látszott a játékunkon, taktikailag teljesítették a játékosok, amit kértem tőlük. Megérdemeltük az egy pontot. A legjobb magyar csapatot néha még zavarba is tudtuk hozni.

– A legutóbbi hat bajnokin nyeretlenek maradtak, de a Mol Fehérvár és a Ferencváros otthonában sem kaptak gólt. Miként értékeli ezt?
– Kimondva a hat nyeretlen meccs sorozatban nem hangzik jól. De valójában azt kell nézni, hogy a sérülések és eltiltások miatt sosem tudtunk még a legjobb csapatunkkal felállni.

– A mérkőzés legszebb jelenete az volt, amikor a pályáról kirepülő labdát szépen továbbította sarokkal. Nem lett volna kedve beállni?
– Én így edzek... Komolyra fordítva a szót: a fiúk teljes mértékben kitettek magukért. Biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna hozzátenni a játékukhoz, nekem most a kispadon elsődlegesen arra kell figyelnem, hogy ne kapjak újabb eltiltást.

ZTE–KISVÁRDA 1–1

DOBOS BARNA, a ZTE vezetőedzője

– Sokakat meglepett a csapat összeállítása, hiszen olyan labdarúgók kerültek a kezdőbe, akik korábban alig-alig játszottak.
Az előző két forduló alapján szükségessé vált, hogy változtassunk. Kétszer kikaptunk, s megpróbáltuk lendületesebbé tenni a csapatot. Bedi Istvánt mindenképpen vissza akartam hozni a középpályára a balhátvéd pozíciójából. Úgy érzem, részben bevált az elképzelés.

– Pedig úgy tűnt, ismét vereség lesz a vége...
A mérkőzés elején két százszázalékosnak tűnő helyzetet hibáztunk el, s az is fontos, hogy ebben az időjárásban rendkívül nehéz volt futballozni. Sajnos ismét szöglet után kaptunk gólt, pedig elosztottuk az embereket és a területeket is.

– A hajrában megnyerhették volna a találkozót...
– A játékosok mentális erejének köszönhető a javulás, akik mindent megtettek az egyenlítésért, majd a győzelemért. A mérkőzés elején nem egyeztem volna bele az egy pontba, most viszont azt mondom, örülünk, mert nem nőtt tovább a különbség köztünk és a Kisvárda között.

DAJKA LÁSZLÓ, a Kisvárda vezetőedzője

– Mennyire befolyásolta az olykor orkánerejű szél csapata játékát?
Rendkívüli módon, de ez nemcsak ránk igaz, hanem a hazai együttesre is. Sokszor kiszámíthatatlan volt a labda, ezért csúszott sok hiba a játékba, és ez bizony a színvonal rovására ment. Aztán ahogy teltek a percek, egyre magabiztosabbá váltunk, és a vezetést is megszereztük.

– A lelátóról úgy tűnt, a magabiztosság elégedettséget is szült. Mit gondol erről?
– Elhiszem, hogy a lelátóról úgy látták, hogy a csapat elégedett a vezetéssel, holott felhívtuk a figyelmet, hogy egy gól ritkán elég a győzelemhez. Kettő kellett volna, és volt is rá lehetőség, ám kimaradt, a hazaiak pedig egyenlítettek.

– Végül is elégedett?
– Félig-meddig igen, hiszen sokáig vezettünk, jól is játszottunk, s bár az egy pont is jól jön, de azért a játék alapján hármat érdemeltünk volna.

DVSC–MOL FEHÉRVÁR 1–1

VITELKI ZOLTÁN, a DVSC vezetőedzője

– Odaadóan küzdött a Loki, nem érdemtelenül tartott otthon egy pontot esélyesebb riválisával szemben.
– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mindenre felkészültünk. Az első játékrészben nem éreztem a labdarúgókon azt a hitet, ami ilyenkor szükséges, a szünetben bátrabb, agresszívabb futballt kértem. Fontos volt, hogy ezen a meccsen pontot szereztünk.

– Miért volt ekkora különbség a Loki szempontjából a két játékrész között?
– Az első félidőből, ahogyan már említettem, a bátor játék hiányzott. Helyzeteket csak így lehet kialakítani, de az is igaz, a kapu előtt jobb döntésekre van szükség.

– Amióta átvette a DVSC irányítását, három meccsen öt pontot szerzett a csapat. Mekkora önbizalmat adhat ez a folytatásra?
– Azért remélem, tudunk ennél jobban futballozni. Sokat kell dolgoznunk, hogy még magasabb szintre lépjünk. Örömteli, hogy a tavasszal veretlenek vagyunk, de jó lenne, ha nem döntetlenekkel építenénk ezt a sorozatot.

JOAN CARRILLO, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Közel álltak ahhoz, hogy sorozatban hatodszor is győzzenek a DVSC vendégeként, ám végül meg kellett elégedniük egy ponttal.

– Tisztelem a Debrecent, de azt kell mondanom, ezúttal két pontot veszítettünk. Az első félidő rendben volt a részünkről, megszereztük a vezetést, uraltuk a mérkőzést. Sajnos nem tudtuk megszerezni a második gólt, amivel lezártuk volna a meccset.

– A gólt szerző Armin Hodzic a második félidőben többször is betalálhatott volna. Nyilván van hiányérzete, hogy nem sikerült...
– Tény, több lehetőséget is elrontott, de elhihetik, ő szeretett volna a legjobban gólt szerezni. Könnyű a hibákat megtalálni, de ez csapatjáték, együtt nyerünk, szerzünk pontot vagy éppen veszítünk. Természetesen továbbra is bízom benne, akárcsak a többi labdarúgónkban.

– Szombaton a bajnokság egyik legjobb formában lévő csapatát, a Mezőkövesdet fogadják. Minek kell történnie, hogy a rangadó hazai sikert hozzon?
– Most a regeneráció a legfontosabb, hiszen nincs sok idő a két mérkőzés között. Egyértelmű, az otthoni mérlegünket rendbe kell tennünk, tartozunk a szurkolóinknak, van mit törlesztenünk. Biztos, hogy motiváltan várjuk azt a mérkőzést is.

KAPOSVÁR–PAKS 0–3

DISZTL LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetőedzője

– Az ötödik percben már több góllal vezethettek volna...
– Nekem mondja? És hányadik ilyen meccsünk ez? Utólag úgy tűnik, ez nem a mi napunk volt: reggel Szakály Attila betegedett meg, a bemelegítésnél kiderült, Nagy Richárd sem vállalja a játékot. Mégis nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, de az ellenfél kapusa mindent megfogott. Ezek után az ellenfél szinte az első helyzetéből gólt szerzett. Márpedig egy ilyen kiélezett összecsapáson kulcsfontosságú, ki szerzi meg a vezetést.

– És mi történt a folytatásban? Mit kértek a szünetben a játékosoktól?
– Érezni lehetett, hogy a Paks rutinos, tapasztalt játékosai okosan futballoznak, tudták, hogy kétgólos előnyben mit kell tenniük. Próbáltuk nyomás alá helyezni a kapujukat, egyre több kockázatot vállaltunk, és bíztunk abban, hogyha szépítünk, szorossá tehetjük a végét, de sajnos nem sikerült.

– Utalt rá, és látják a szurkolók is: ez a sokadik mérkőzésük, amelyen vannak helyzeteik, győzhetnének, mégis pont nélkül maradnak. Egy ilyen meccs minden csapat életében előfordulhat, de ilyen sokszor aligha lehet véletlen – mi ennek az oka? A képesség, a koncentráció?
Ez a kettő, pontosan erről van szó. Mi mégis azt gondoljuk, nem szabad néznünk a tabellát, minden meccsre felkészülünk, győzni akarunk, és azt várjuk, hogy a játékosok mutassák meg, mire képesek.

OSZERMÁJER GÁBOR, a Paksi FC vezetőedzője

– Az ötödik percben gondolta volna, hogy három góllal győznek?

– Arra gondoltam, hogy nagyon nehéz meccs elé nézünk, túl kell élnünk azt az időszakot, mert el kell ismernem, szerencsénk volt, hogy nem kerültünk hátrányba. Örülünk, hogy a következő nyolcvanöt percben már a mi akaratunk érvényesült.

– Speciális szerepben volt Böde Dániel, aki sokkal inkább az előkészítésben, az összjátékban vállalt szerepet, a befejezések másra hárultak. Mennyire volt ez a Rákóczira szabott taktika?
– Valóban ez volt az elképzelésünk, hogyha Böde Dániel visszalép, a két gyors szélsőnk fusson be a megnyíló területekre, ráadásul a viharos széllel is számoltunk: az első félidőben a hazaiakat támogatta, ezért azt kértük, nyugodtan indítsunk hosszan, mert a labdát utol lehet érni – a második félidőben változtattunk, akkor már azt kértük, tartsuk a földön a labdát, mert akkor már minket támogatott a szél. Három új játékosunkat szerettük volna mielőbb beépíteni, ezúttal Szélpál Norbert a védelemben, Szakály Dénes és Bertus Lajos a középpályán játszott jól – erre készültünk. Ráadásul Sajbán Máté is gólt szerzett. Így teljes lehet az örömünk.

– Ez a két győzelem néhány nap alatt mit jelenthet a Paksnak?
Nyugalmat, önbizalmat. Természetesen szó sem lehet arról, hogy hátradőljünk, jön a következő mérkőzés, de a játékosok most már okkal bízhatnak magukban.

PUSKÁS AKADÉMIA–DVTK 2–2

HORNYÁK ZSOLT, Puskás Akadémia vezetőedzője

– Hegedüs Lajos kapus létére szerzett egyenlítő gólt. Kapott engedélyt arra, hogy a szöglethez előremenjen?
Kapott bizony! Akkor már átálltunk három védőre, kinézett rám, és kérdezte, mehet-e. Először gondolkodtam, van-e értelme, végül engedélyt adtam rá. Edzőként van már ilyen tapasztalatom, andorrai csapat ellen Bajnokok Ligája-selejtezőben fejelt már a csapatomnak gólt kapus, az kevésbé volt szívmelengető. Ezen az estén a futball igazságos volt, nem érdemeltünk vereséget.

– Végül is félig teli, vagy félig üres az a bizonyos pohár?
– A legnyugodtabb embert is kirázta a székből ez a mérkőzés. Nagyon ideges voltam a kispadnál, mert az első félidőben legalább két góllal kellett volna vezetnünk. A Diósgyőr úgy rúgott két gólt, hogy kis túlzással a kapunkra sem lőtte a labdát. Ez nekünk nem megy, bárhogy is próbálkozunk, ezek szerint ezt gyakorolnunk kell még.

– A találkozó végén összetűzésbe keveredett a játékvezetőkkel. Mi történt?
– A játékvezetőkről most ne beszéljünk, nem szeretném, és nem is akarom kommentálni. Inkább a futballról beszéljünk, ne a bírói döntések legyenek fókuszban. A százszázalékos helyzeteket mi hagytuk ki.

FECZKÓ TAMÁS, a DVTK vezetőedzője

– Hegedüs Lajos kapu előtti helyezkedésére nem készültek fel?
– Az ilyen meccseket meg kellene nyerni. Hegedüs Lajos jókor volt jó helyen, erre tényleg nem lehet felkészülni. Az eredmény miatt nagyon csalódott vagyok, az érzelmeimet jobb, ha most nem öntöm szavakba, kell egy kis idő, amíg ennek a mérkőzésnek a történéseit helyre teszem magamban is.

– Fordulatokban nem volt hiány. Nagyon bosszús az elmaradt győzelem miatt?
– Az első félidőben a bajnokság leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, egyszer sem kerültünk az ellenfél védelme mögé, úgyhogy emiatt igenis bosszús lehetek, ugyanakkor elégedett azzal, hogy a játékosokban volt erő és akarat, hogy változtassanak a mérkőzés folytatásában. A gyenge játék után ugyanis a magunk javára fordítottuk a mérkőzést, kettő egynél be kellett volna fejezni egy kontrakciót góllal, akkor most nem egy, hanem három ponttal lennénk gazdagabbak.

– Molnár Gábor mesteri góllal mutatkozott be. Erőssége lehet a csapatnak?
Borsodi gyerek, a közönség már most kedveli. Nem véletlenül szerettük volna átigazolni, és tettünk meg mindent azért, hogy a DVTK labdarúgója legyen. Már most is lehetett látni, hogy nagy segítségünkre lesz.

MEZŐKÖVESD–ÚJPEST 2–2

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Masszív, kemény, harcos, motivált Újpestre számított. Megkapta?
– Nem csalódtam, a lila-fehérek nagy erőket mozgósítottak, hogy javítsanak tavaszi mérlegükön. Meggyőződéssel vallom, hogy az egyik legjobb mérkőzésünket játszottuk, és ezen a találkozón nyerési esélyünk is volt. Persze nem szabad telhetetlennek lenni, jó Újpesttől szereztünk pontot.

– Okozott zavart csapata soraiban a balszerencsés öngól?
– Minden egyes pillanatnak fontos szerepe lehet egy- egy mérkőzésen. Esetünkben döntőnek bizonyult, hogy a játékosok jól reagáltak a történtekre. Meg kellett dolgoznunk minden sikerért, ugyanakkor a vendégcsapat tulajdonképpen a semmiből szerzett két gólt. Ez óriási különbség.

– A hátsó alakzat többször is bizonytalankodott, mi lehetett az oka?
– Azt hiszem, a nehéz talaj alaposan feladta a leckét a játékosoknak, ennek tulajdonítom, hogy a védelmünk néha olyan hibákat követett el, amelyek egyébként nem jellemző rá.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője

– A mérkőzés előtt az odafigyelés, az óvatosság és a koncentráció fontosságát hangoztatta. Megkapta ezt a csapatától?

– Azt mondhatom, hogy igen. Játékosaim nagyszerűen küzdöttek, noha veszélyes ellenféllel játszottunk. Egy szavam sem lehet a teljesítményünkre, erre nyugodtan alapozhatunk a folytatásban. Két tavaszi vereség után sikerült pontot szerezniük.

– Elégedett?
– A győzelem elmaradt, ezért semmiképp sem lehetek az. Különösen bosszantó, hogy két perccel a rendes játékidő vége előtt kaptuk a második gólt. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy jó mérkőzést játszottunk, nagy volt a küzdelem, mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, és szervezett játékunknak köszönhetően ponthoz jutottunk.

– Miután megszakadt a rossz sorozatuk, lelkileg mit lehet ebből profitálni?
– Nem is elsősorban a kettő kettes döntetlennek örülhetünk, noha a pontszerzés roppant fontos volt. A nyújtott játék jelentett sokat, valamint a hozzáállás, amely a labdarúgóimat jellemezte. Mindenki az utolsó pillanatig harcolt, küzdött, ez hiányzott korábban, és ezért maradtak el az eredmények.

NB I, 2019–2020, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 4.,KEDDHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Újpest 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Pillók Ádám
1528
FEBRUÁR 5., SZERDA
DVSC–Fehérvár 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő1720
ZTE–Kisvárda 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor602
Kaposvár–Paks 0–3
Kaposvár, Városi StadionKarakó Ferenc690
Puskás Akadémia–DVTK 2–2
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám785
FTC–Honvéd 0–0
Budapest, Groupama Aréna
Pintér Csaba7227
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18134135–15+2043
2. Mol Fehérvár FC19114433–18+1537
3. Mezőkövesd Zsóry FC19105425–16+935
4. Puskás Akadémia FC1977529–23+628
5. Diósgyőri VTK1982923–27–426
6. Budapest Honvéd1975720–22–226
7. Újpest FC1974825–29–425
8. Debreceni VSC1873830–31–124
9. Paksi FC19721025–33–823
10. Kisvárda19631020–26–621
11. Zalaegerszegi TE FC1946925–28–318
12. Kaposvári Rákóczi FC19311516–38–2210

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik