Pontrekordra hajt a csúcsrangadón a bajnok Ferencváros

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 14:38
null
Pontrekordot érhet el a Ferencváros Fehérváron (Fotó: Török Attila)
A 32., utolsó előtti forduló következik a labdarúgó NB I-ben. A forduló mérkőzése természetesen a második helyezett Mol Fehérvár FC és a bajnok Ferencváros összecsapása, igaz, már mindkét csapat helye biztos, tehát „csak” a presztízs a tét. Eldőlhet a bronzérem sorsa (a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia verseng, előbbi már most megszerezheti a harmadik helyet), illetve kieshet a DVSC.

 

 

Kezdjük a nyitott kérdésekkel! A bronzéremért a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia vív párharcot, mindkét csapat 50 ponttal áll. Ha a hétközi fordulóban a Mezőkövesd legyőzi a Debrecent, a Puskás Akadémia pedig kikap Kisvárdán, akkor a bronz Kuttor Attila csapatáé, hiszen még pontegyenlőség lehet a két csapat között, de a Mezőkövesdnek több győzelme lesz, márpedig ez a következő, holtversenyt eldöntő mutató.

Szintén eldőlhet, hogy melyik csapat lesz a Kaposvár melletti másik kieső– de ebben a fordulóban kizárólag a DVSC eshet ki. Ha a debreceniek nem verik meg a Mezőkövesdet, riválisaik (a Puskás Akadémiával játszó Kisvárda, a ZTE-t fogadó Újpest és a DVTK-t vendégül látó Paks) pedig nyernek, akkor a Loki búcsúzik az első osztálytól. Szintén kiesik a DVSC, ha kikap, az Újpest és a Paks nyer, a Kisvárda pedig pontot szerez.

MOL FEHÉRVÁR FC–FERENCVÁROS

♦ Kereken 100 élvonalbeli bajnokit játszottak eddig egymással, az örökmérleg 26 Vidi-siker, 28 döntetlen és 46 ferencvárosi győzelem.

♦ A legutóbbi három mérkőzést a Ferencváros nyerte meg (4–1, 2–1, 1–0), ha most is győz, akkor 2002–2003 óta nem látott szériát épít a fehérváriak ellen.

♦ A párharc általában szoros mérkőzéseket hozott, 100 NB I-es találkozóból csak 5 végződött kiütéses (négy- vagy többgólos) győzelemmel, a Videoton pályaválasztásával lejátszott mérkőzéseken pedig egyszer sem alakult ki háromgólosnál nagyobb differencia.

♦ A Fehérvár hazai mérlege 9 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, ez a második legjobb a mezőnyben, ám a Vidi pályaválasztóként így is 12 ponttal szerzett kevesebbet a Fradinál. A Ferencvárosé a legjobb idegenbeli mérleg, 9 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség. A Fehérvár szerezte eddig a legtöbb gólt otthon (31), a Ferencváros a legtöbbet idegenben (28).

♦ A Ferencváros 11 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van, ez a legjobb aktív széria az NB I-ben. A bajnokcsapat legutóbbi három mérkőzésén gólt sem kapott – ha most sem kap, az idényrekord lesz, mert eddig minden együttes legfeljebb háromig jutott.

♦ A fehérvári védők különösen eredményesek: a Vidi 54 góljából 10-et szereztek hátvédposztokon szereplő játékosok, egy másik védősor sem talált be ennyiszer a 2019–2020-as bajnokságban.

♦ A Ferencváros első félidői a legjobbak a mezőnyben: a zöld-fehérek 30 gólt szereztek eddig a szünet előtt, minden más csapat legfeljebb 25-ig jutott (a Fehérvár csak 22-ig). A Fehérvár viszont a második félidők tekintetében a legeredményesebb, 32-szer talált a kapuba a második negyvenöt percben, jócskán felülmúlva ezzel a riválisokat.

♦ Az FTC csatára, Franck Boli már hatszor szerzett ebben a bajnokságban győzelmet eredményező gólt, ezzel vezeti a vonatkozó ranglistát – épp egy másik fradista, Olekszandr Zubkov előtt.

♦ A párosítás legutóbbi négy mérkőzése közül hármon volt kiállítás, Anel Hadzic (Fehérvár), Elek Ákos (Fehérvár) és egy kupamérkőzésen Dibusz Dénes (Ferencváros) kapott piros lapot.

♦ Ha a Ferencváros megnyeri a rangadót, akkor több pontja lesz (76) már most, mint az előző idényben 74) összesen. Amióta a jelenlegi lebonyolítás van az NB I-ben, a bajnokcsapat még sosem szerzett 76-nál több pontot, a Fradi most megdöntheti ezt a rekordot. Győzelem esetén már most csúcsbeállítás lesz, a rekorder egyébként szintén a Ferencváros.

A BAJNOKCSAPAT PONTSZÁMA, MIÓTA AZ NB I-ET A JELENLEGI RENDSZERBEN BONYOLÍTJÁK LE
IDÉNY BAJNOKCSAPAT PONTSZÁM
2015–2016 Ferencváros 76 pont
2016–2017 Bp. Honvéd 65 pont
2017–2018 Videoton FC 68 pont
2018–2019 Ferencváros 74 pont
2019–2020 Ferencváros ? (jelenleg 73 pont)

ÚJPEST FC–ZTE FC

♦ 78 első osztályú mérkőzést játszottak egymással eddig, hatalmas az újpesti fölény: a fővárosiak 42, a zalaegerszegiek 18 mérkőzést nyertek meg, 18 döntetlen mellett.

♦ Az Újpest 2011 októbere (4–2) óta nem tudta legyőzni a ZTE-t, igaz, a zalaegerszegiek az évtized nagy részét a másodosztályban töltötték. Mindenesetre ebben a bajnokságban a Zete megszerzett a hatból négy pontot az Újpest ellen.

♦ A ZTE eddig 39 kísérletből hatszor nyert az Újpest otthonában, legutóbb 2006. szeptember 9-én (0–1), azóta négy újpesti siker, két döntetlen.

♦ A legutóbbi hat forduló eredményeit figyelembe vevő formatabella alapján a ZTE (4 győzelem, 2 döntetlen) az NB I legjobb passzban levő csapata.

♦ A ZTE immár kilencmérkőzéses veretlenségi sorozatban van, hatszor győzött, háromszor döntetlent játszott. Ilyen hosszú veretlenségi szériája 2008–2009 óta nem volt a Zetének, a sorozat akkor 13 mérkőzés után szakadt meg.

♦ Az Újpest pályaválasztóként a második legrosszabb mérlegű csapat (4 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség), otthon megszerzett 16 pontjából 7-et a legutóbbi három találkozón gyűjtött be. A ZTE idegenbeli mérlege 6 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség.

♦ Az Újpest 38 góljából hetet szerzett a mérkőzések hosszabbításában, a 2019–2020-as bajnokságban a 90. perc után esett gólok több mint negyede (7/27) a lila-fehérek nevéhez fűződik.

♦ Ebben a bajnokságban a ZTE végezhette el a legtöbb tizenegyest (11), négy büntetőrúgójából három (Radó András, Babati Benjamin és Nikola Mitrovics) kihagyott már egyet. A góllövőlistát vezető Radó András 7 tizenegyeséből hatot értékesített, ezzel a legeredményesebb büntetőrúgó a mezőnyben.

MEZŐKÖVESD–DVSC

♦ Eddig 13 NB I-es mérkőzést játszottak egymás ellen, a mérleg 5–5–4 a Mezőkövesd javára. Ebben a bajnokságban a mezőkövesdiek mindkét találkozót megnyerték.

♦ A Mezőkövesd mérlege pályaválasztóként 7 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, ez az ötödik legjobb mutató a mezőnyben. Kuttor Attila csapatánál (15) csak a Ferencváros kapott pályaválasztóként kevesebb gólt (6). A DVSC idegenbeli mérlege gyenge, 3 győzelem, 1 döntetlen, 11 vereség – csak a Kaposvár gyűjtött kevesebb pontot vendégként.

♦ A Loki rettenetes idegenbeli szériában van, legutóbbi hat idegenbeli mérkőzését kivétel nélkül elvesztette, február 8. (DVTK–DVSC 1–2) óta nem szerzett pontot vendégként. Ilyen rossz idegenbeli sorozata 2000–2001 óta nem volt a Debrecennek, amely akkor egymást követő nyolc találkozón kapott ki.

♦ A 2019–2020-as bajnokságban a Mezőkövesd mérkőzésein esett a legkevesebb gól (2.29-es átlag), a Debrecenéin pedig a legtöbb (3.29).

♦ A Mezőkövesd legutóbbi hét mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni – a legutóbbit, a Fehérvár ellen. Hazai pályán a legutóbbi öt találkozóján csak négy pontot szerzett az együttes.

BP. HONVÉD–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ Harminckét élvonalbeli mérkőzést játszottak eddig egymással, a kispestiek 19, a kaposváriak 6 alkalommal győztek, a döntetlenek száma 7.

♦ „Kicsit” egyoldalú a párharc a 2010-es években. A Kaposvár legutóbb 2010. február 27-én győzte le a Honvédot, azóta a kispestiek tízmérkőzéses veretlenségi sorozatot (7 győzelem, 3 döntetlen) építettek a Rákóczi ellen, a legutóbbi hat találkozót megnyerték, a legutóbbi négyen még gólt sem kaptak. Ha a Honvéd most sem kap ki, az a párharc történetének leghosszabb veretlenségi sorozata lesz.

♦ A Rákóczi 16 kísérletből csak kétszer – 2006-ban 0–2, 2007-ben 0–1 – tudott nyerni a Honvéd vendégeként.

♦ A Honvéd hazai mérlege nem túl jó, 5 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, csak az Újpest és a Kaposvár szerzett kevesebb pontot pályaválasztóként – persze a kispestiek az egész idényben albérletben vannak. A Kaposvár csak 4 pontot szerzett idegenben (minden más csapat legalább tízet), mérlege 1–1–13, mind a négy pontját a Debrecen ellen gyűjtötte be.

♦ A Kaposvár még nem nyert meg egyetlen olyan mérkőzést sem ebben az idényben, melyen ellenfele vezetést tudott szerezni (27 találkozón került hátrányba a Rákóczi, mérlege ezeken 0–2–25).

KISVÁRDA–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Eddig öt élvonalbeli mérkőzést játszottak egymással, a mérleg egyensúlyban van, 2–1–2. Ebben a bajnokságban mindkét összecsapást a PAFC nyerte meg.

♦ A Kisvárda jól szerepel otthon, 38 pontjából 24-et hazai környezetben gyűjtött be, mérlege 7 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, a negyedik legjobb a mezőnyben. A Puskás Akadémia viszont idegenben villog, vendégként több pontot (28) szerzett, mint pályaválasztóként (22). A felcsútiak mérlege idegenben 7 győzelem, 7 döntetlen, 2 vereség, ennél csak a Ferencváros és a Fehérvár eredményesebb otthonától távol. A PAFC jó idegenbeli szereplése az előző idény végén indult, a csapat a legutóbbi 19 vendégjátékából csak kettőt veszített el.

♦ A Puskás Akadémia a hajrára jó formába lendült, legutóbbi négy mérkőzésén veretlen, a megszerezhető 12 pontból tízet begyűjtött.

♦ Ebben a bajnokságban a PAFC szerezte a legtöbb pontot azt követően, hogy hátrányba került. A felcsútiak tizenhatszor futhattak az eredmény után, kilencszer pontot szereztek (3 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség).

♦ A Kisvárda legutóbbi hat hazai mérkőzése közül csak egyen szenvedett vereséget, ötmérkőzéses jó sorozatát legutóbb a ZTE szakította meg (0–1).

♦ A Kisvárda a mezőny egyetlen csapata, amely még nem veszített mérkőzést ebben a bajnokságban, ha megszerezte a vezetést (16-szor került előnybe, mérlege 11–5–0).

PAKSI FC–DVTK

♦ Harminc NB I-es mérkőzést játszottak egymással, teljes az egyensúly: 11–11 paksi és diósgyőri győzelem, 8 döntetlen.

♦ A Paks igen rossz szériában van a DVTK ellen, legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt, ötször kikapott, a legutóbbi négy mérkőzést kivétel nélkül elveszítette.

♦ Gödörben van a DVTK, legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszített, köztük a legutóbbi hármat.

♦ A Paks hazai mérlege 6 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 37 pontjából 22-t otthon szerzett a tolnai csapat. A DVTK idegenbeli mutatója 5 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség.

♦ A Diósgyőr a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén nyeretlen, a legutóbbi hármon kikapott, ráadásul mindig súlyos – kétszer 3–0-s, egyszer 4–0-s – vereséget szenvedett. A DVTK ebben az idényben 28 gólt kapott idegenbeli mérkőzésein, ezek több mint harmadát az utolsó három találkozóján szedte be.

♦ A Paks legutóbbi négy mérkőzésén három vagy több gól esett.

♦ A paksiak már 6 gólt szereztek ebben a bajnokságban a 90. perc után, csak az Újpest eredményesebb a mérkőzések ráadásában.

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
18.55: Mol Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBerke Balázs
21.05: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
16.55: Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion
19.00: Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv: M4 Sport)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.00: Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv: Duna World)Kisvárda,Várkerti Stadion
21.05: Paksi FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 22 7 2 57–23 +34 73
2. Mol Fehérvár FC 31 17 8 6 54–28 +26 59
3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42–29 +13 50
4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49–39 +10 50
5. Zalaegerszegi TE FC 31 11 9 11 49–41 +8 42
6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38–46 –8 41
7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31–40 –9 41
8. Kisvárda 31 11 5 15 39–42 –3 38
9. Újpest FC 31 10 7 14 38–44 –6 37
10. Paksi FC 31 10 7 14 41–50 –9 37
11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46–56 –10 35
12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25–71 –46 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik