PMFC: Supka elmondta, Botis átigazolásáról nincs szó

Vágólapra másolva!
2012.06.06. 11:30
Supka Attila, a Pécsi MFC labdarúgócsapatának újdonsült vezetőedzője a Nemzeti Sportnak újra megerősítette, hogy Sánta András és Horváth Adrián is követi őt a baranyaiakhoz a Budapest Honvédtól, azt ugyanakkor tagadta, hogy Sorin Botis is vele együtt tartana Pécsre.

„A védő átigazolásáról nincs szó” – jelentette ki a vezetőedző, aki azonban azt elismerte, több poszton szeretnék megerősíteni a csapatot.

„Az első évben masszív csapat alapjait akarjuk lerakni, szeretnénk az első hat hely valamelyikén végezni, a második évben viszont már a nemzetközi szereplés kiharcolása a cél – mondta Supka. – Több labdarúgó nevét is előszeretettel kapcsolatba hozzák a PMFC-vel, ám egyelőre maradjunk annyiban, a kiszemeltjeinknek nemcsak a futballtudása fontos, emberileg is illeszkedniük kell a közösségbe.”

A zuhanyhíradó szerint Pécsen a Paks védője, Gévay Zsolt, valamint a Kaposvár támadója, Miroszlav Grumics átigazolása is szóba került, majd kiderül, lesz-e az elképzelésből valami.

Biztosra vehető ugyanakkor, hogy a Pécs a felkészülés során nyolc-tíz napos külföldi edzőtáborozáson is részt vesz (Szlovénia és Ausztria a két lehetséges helyszín), és várhatóan négy edzőmeccset játszik. Supka Attila munkáját ugyanaz a két szakember segíti, aki a Honvédnál is mellette dolgozott, Lőrincz Emil pálya-, Babócsy András pedig kapusedzőként. Ez azzal is jár, hogy Mucha József másodedző és Bogyay Zoltán kapusedző nem az első csapattal foglalkozik a jövőben, ám hogy milyen beosztásban, arról egyelőre nincs döntés.

PÉCSI MFC

Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre – lejár a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Pintér Attila (Kozármisleny, – lejár a kölcsönszerződése), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Samuel Ato (ghánai, ?), Frőhlich Roland (MTK Budapest – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (?), Pintér Attila (?), Vladimir Markovic (boszniai, ?), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Regedei Csaba (?), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Strublics József (?), Nenad Todorovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?)

Kiszemeltek: Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Sánta András (Bp. Honvéd), Gévay Zsolt (Paks), Miroszlav Grumics (Kaposvár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik