Pápa: Heffler Norbert szerint a jó forma a Vidi ellen is kamatozhat

Vágólapra másolva!
2010.09.29. 10:18
Heffler Norbert, a legutóbbi két bajnoki mérkőzését összesen nyolc gólt szerezve megnyerő Lombard Pápa labdarúgója úgy érzi, csapata jó úton halad, és pénteken megnehezítheti a szerinte a legjobb magyar csapatnak számító Videoton dolgát – tudósít a pápai klub honlapja.

„Ha az eredményeket nézzük, valóban volt egy rosszabb sorozatunk, de szerintem a játékkal korábban sem volt gondunk – idézi a honlap a Kecskemét (4–1) és a Bp. Honvéd (4–2) ellen is gólt szerző Hefflert. – Most jól játszottunk, és eredményesek is voltunk, ezek alapján úgy érzem, jó úton haladunk. Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk, nem lesz ez másként a Videoton ellen sem. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban a Videoton a legjobb magyar csapat, nehéz lesz ellene játszani. Pápán lesz a találkozó, de ha nem így lenne, akkor is kötelező lenne minél jobb eredményt elérnünk.”

A fiatal középpályás a Bp. Honvédnak lőtt gólja kapcsán elmondta:

„Szoktam gyakorolni a hasonló szituációkat, akárcsak az egy egy elleni helyzeteket. Ezeket nagyon kedvelem, szerintem egy szélsőnek az is feladata, hogy megverje a védőjét, így erre én is nagyon odafigyelek. Az utóbbi két meccsen ezek bejöttek, remélem, hogy a folytatásban sem lesz ezzel gond.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik