Paks: Borzalmas volt a védekezésünk - Kis Károly

Vágólapra másolva!
2012.06.27. 09:10
Kis Károly, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője csodának tartja, hogy 51 kapott gól mellett hatodik lett a csapat az előző bajnokságban, éppen ezért a jövőben új összetételű négyest képzel el a védelemben. A szakvezető szerint még lehet számítani érkezőkre.  

„A védekezésünkre nincs más szó, borzalmas volt az elmúlt idényben. Csoda, hogy ötvenegy kapott gól mellett hatodikok tudtunk lenni. A jövőben mindenképpen más összetételű négyest képzelek el a védelemben, Zsók József is ezért érkezett” – nyilatkozta Kis Károly vezetőedző a klub hivatalos oldalán adott videointerjúban.

„A távozókkal, különösen Döde Dániellel nagyon elégedett voltam, mindenki hozzátette a magáét a sikerekhez. A játékoskeretet figyelembe véve biztosan lehet számítani még érkezőkre” – tette hozzá a Paks vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik