Paks: 28 gólos csatár érkezett, majd rögtön kölcsön is adták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 19:35
A Paks labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a Rákosmente KSK játékosát, Kokenszky Norbertet. Ezzel egy időben a klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt bejelentette, a harmadosztályból érkező csatárt a folyamatos játéklehetőség reményében kölcsönadják az NB II-es Sopronnak.

A 2016–2017-es idénybenKokenszky Norbert28 gólt szerzett a Rákosmente KSK színeiben, ezzel – két találattal a győztes Farkas János (Kazincbarcika) mögött – a második helyen zárt az NB III Keleti csoportjának góllövőlistáján. A jelenleg 22 éves csatár a 2015–2016-os szezonban a másodosztályban is pályára lépett a Szigetszentmiklós játékosaként.

„Örülünk, hogy Norbert minket választott. Az ő megszerzése tökéletesen illik a koncepciónkba, hiszen mi köztudottan magyar játékosokra építünk, különösen így van ez a fiatal tehetségek esetében. Hosszú távon számítunk rá, úgy érezzük, hogy az ő fejlődését most az szolgálja leginkább, ha folyamatos játéklehetőséghez juthat egy eddiginél magasabb szinten, így kölcsönadjuk az NB II-es Sopronhoz. Természetesen folyamatosan figyelemmel kísérjük pályafutását, hiszen komolyan tervezünk vele a jövőben” – mondta Haraszti Zsolt ügyvezető a paksifc.hu-nak.

„Számomra megtisztelő, hogy a PAKSI FC profi szerződést kínált, ezért dolgoztam az elmúlt években. Mióta a Ferencváros utánpótlás csapatától elkerültem, az volt a célom, hogy a felnőtt futballban minél előrébb jussak. Több megkeresésem volt, a paksiak terveit, az általuk felvázolt koncepciót éreztem a számomra legmegfelelőbbnek, ezért választottam őket. Szimpatikus volt nagyon, hogy partnerek voltak abban is, hogy én dönthessen el, az NB II-ben hol folytatom kölcsönben. Abszolút szem előtt tartották mi szolgálja legjobban a fejlődésemet” – értékelt Kokenszky Norbert a szerződés aláírása után.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kokenszky Norbert (Rákosmente KSK), Verpecz István(Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Balázs Zsolt(Bp. Honvéd,?),Bor Dávid(Dorog),Kelemen Dávid(Békéscsaba),Kovács Gábor(ZTE),Kővári Róbert(Dorog, ?),Laczkó Zsolt(Bp. Honvéd),Nagy Richárd(SZEOL SC, ?),Vági András(Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Pekár László(Puskás Akadémia)
Távozók:Székely György(szabadon igazolható),Kelemen Dávid(Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók: Kesztyűs Barna(Nyíregyháza), Kokenszky Norbert (Sopron)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Daru Bence(ZTE, ?),Hajdú Ádám(Bp. Honvéd, ?),Vernes Richárd(Bp. Honvéd, ?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik