PAFC: nagyon súlyosnak tűnik a felcsúti tehetség sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.10. 07:02
A Puskás Akadémia FC NB I-es labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be a múlt héten a PMFC ellen megsérült Margitics Andor sérüléséről.

„Szombaton a Pécs elleni bajnoki mérkőzés 13. percében kényszerű cserét kellett végrehajtani Benczés Miklósnak, miután Margitics Andor nem tudta folytatni a játékot. A sérülés első ránézésre nem tűnt komolynak, de másnapra kiderült, hogy komolyabb a baj. Fiatal védőnk szeptember vége óta van újra pályán, miután a téli felkészülési időszak alatt elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. A visszatérést követően nyolc bajnoki, négy Ligakupa- és egy Magyar Kupa-találkozón lépett pályára ősszel” – írj a Puskás Akadémia hivatalos honlapja, a pfla.hu. pfla.hu.

„Nem tudunk még teljesen biztosat, de úgy néz ki, hogy ugyanazon a térdén szenvedett keresztszalag-szakadást. A héten még egy artroszkópos műtétet hajtanak végre, amiből kiderül pontosan, hogy milyen állapotok vannak a térdében. Ennek a függvényében dől el mikor végezhető el a keresztszalag pótlása” – nyilatkozta a honlapnak a játékos állapotáról Feszthammer Réka, a csapat fizioterapeutája.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik