PAFC: a Balmaz és a Loki válogatottat vinne; a Sepsi is érdeklődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 09:25
null
Forró Gyula tavaly januárban igazolt Felcsútra, de az előző szezonban csak tíz meccsen játszott az NB II-ben, nem meglepő, hogy távozna (Fotó: pfla.hu, archív)
Mint már korábban is jeleztük, a nyáron jelentősen átalakuló Puskás Akadémiánál számos játékos létszámfölöttivé válhat az előző szezon keretéből, így távozhat az NB I-be idén tavasszal feljutó klubtól. Érdeklődőkből mindenesetre nincs hiány...

 

A kilencszeres válogatott Sándor György iránt érdeklődtek az NB I-ből és Nyíregyházáról is, de végül a Puskás Akadémiával együttműködő, másodosztályú Csákvárhoz igazolt. Ez a lehetőség adva van több felcsúti, így a korábbi ferencvárosi, egyszeres válogatott Gyömbér Gábor előtt is. A középpályás januárban került a PAFC-hoz, tavasszal 12 bajnokin játszott az NB II-ben, de az új idényben nem számol vele Pintér Attila vezetőedző, nem is utazott el az edzőtáborba, viszont még nem dőlt el, hol folytatja.

Biztosra vehető a háromszoros válogatott balhátvéd, Forró Gyula távozása is, akivel kapcsolatban az NB I-ben újonc Balmazújváros (ott Horváth Ferenc a vezetőedző, vele a védő Kecskeméten már dolgozott együtt) és a DVSC érdeklődéséről is hallani.

A több játéklehetőség reményében Pekár László is váltani készül, ő sem utazott el a felcsútiak ausztriai felkészülésére. Esetében korábban a DVSC, a DVTK, a Haladás, a Paks és a Vasas érdeklődéséről számoltunk be, a sor pedig azóta a román élvonalba feljutó Sepsi OSK-val bővült, de úgy tudjuk, a magyarországi folytatásra nagyobb esély mutatkozik.

Kérdéses még Tar Zsolt, Heffler Tibor, Polonkai Attila és Vanczák Vilmos jövője is, akik közül utóbbi három játékos volt válogatott is.

A felcsúti klub a héten 27 játékossal az ausztriai Bad Zellben edzőtáborozik. A PAFC arról nem adott tájékoztatást, hogy pontosan kik alkotják a keretet, ám úgy értesültünk, olyan labdarúgók is elutaztak a csapattal, akik jó eséllyel távoznak a nyáron, így például a már említett Vanczák is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Balogh Balázs
(Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK), Poór Patrik (MTK), Szécsi Márk (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Debreceni VSC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Dmitro Ljopa (ukrán, NK Osijek – horvát, ?), Lipcsei Ádám (Csákvár), Mészáros Dávid (Csákvár, ?), Branko Pauljevics (szerb, Mezőkövesd, ?), Sallai Roland (Palermo – Olaszország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fazakas Géza (Sopron), Holman Dávid (Debreceni VSC), Djordje Kamber (bosnyák-szerb-magyar, Bp. Honvéd), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Radó András (FTC), Windecker József (Újpest)
Távozók: Lencse László (MTK), Makrai Gábor (DVTK, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (DVTK), Pogacsics Krisztián (lejár a szerződése), Sándor György (Csákvár), Zima Ádám (Csákvár), Tischler Patrik (Újpest), Vaszicsku Gergő (Budafok, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Forró Gyula (Balmazújváros, DVSC), Gyömbér Gábor (Csákvár), Heffler Tibor, Pekár László (DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas, Sepsi OSK – Románia), Polonkai Attila, Tar Zsolt, Vanczák Vilmos

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 14.
Edzőtábor:június 25-től, Bad Zell (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 21.: Puskás Akadémia FC–FC Főnix 8–0 (Bacelic-Grgic 3, Csilus Á. 2, Diallo, Hegedűs J., Szakály P.)
A többi még nem ismert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik