NS: Rudolf szerint a DVTK-nak a dobogón a helye - péntek

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 23:50
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:
• A sportcsillagok idei gálaestje Széles Sándor és tanítványai totális fölényét hozta, hiszen a szakember az edzők között diadalmaskodott, míg Gyurta Dániel a férfiak, Risztov Éva pedig a nők mezőnyében győzött. Az év legjobb csapata a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajak kettős lett. Mit mondanak az érintettek? Mi lett a pontos végeredmény?• Csütörtökön (is) elfújta a szél a megegyezést Pécsen: Matyi Dezső és Supka Attila továbbra sem jutott dűlőre egymással. Az előrelépés annyi, hogy mostantól a vezetőedzőnek nem kell bejárnia videózni vagy éppen a falat bámulni a székházba – folytatás januárban…• Az egyik, ha nem a legjobb magyar csatár – ez az általános vélemény Rudolf Gergelyről. A nyíregyházi fiatalember Franciaországban nevelkedett, ott kapta meg a futball alapjait, majd Debrecenben lett kész válogatott labdarúgó. Aztán jött Olaszország, Görögország, ám a karrier íve itt új fordulatot vett. Vajon milyen Rudolf Gergelyt láthatunk tavasszal a hosszú sérülés után Diósgyőrben? Sikerül-e visszatérnie a válogatottba?• Újoncként kezdték a szezont – bajnokesélyesként zárták. Mondhatnánk, ez ám a bravúr, csakhogy az MTK az NB II-ben sem volt másodosztályú csapat. A kék-fehér dresszbe öltöztetett fiatalok egy év purgatórium után jutottak vissza a legjobbak közé, oda, ahol a klub hagyományai, történelme okán mindig is helyük van. És ha már visszajöttek, szinte végigverték a mezőnyt, fontos rangadókat nyertek, a második helyen telelnek, újra bajnokok lehetnek. Ezúttal már az NB I-ben... A sorozat újabb részében az MTK!• Az Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatott másodedzőjének, Siti Beátának újabb fényes érem gazdagítja amúgy is csodás gyűjteményét. Csakhogy a játékosként nyert olimpiai ezüst (2000) és bronz (1996), a vb-ezüst (1995), az Eb-arany (2000) és -bronz (1998), valamint a BEK- (1999), KEK- (1994) és EHF-kupa-győzelem (1998, 2002, 2005) mellett egészen más a státusa a szerbiai éremnek. Hol is a helye a vitrinben a legújabb bronznak?• Meglehet, az argentin futballzseni, Lionel Messi zsinórban negyedszer is aranylabdás lesz, mégsem mindig próféta a saját hazájában. Argentínában idén a középsúlyú bokszvilágbajnokot, Sergio Gabriel Martínezt választották a legjobbnak. Ki is ő?• Letisztulva rovatunk vendége Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. A sikeres olimpia után mi történt a sportágban? És miért? Van miről beszélni…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik