NS-klub: Dombi Tibor elkésett ejtőernyősökkel találkozott a pályán

Vágólapra másolva!
2022.03.11. 09:43
null
Dombi Tibor hétszeres bajnok, ötszörös MK-győztes a Lokival (Fotó: Szabó Miklós)
A kelet-magyarországi rivális Nyíregyháza ellen játszotta első mérkőzését Dombi Tibor a felnőttek között. A Debreceni VSC szélsője 1991 őszén hazai pályán Sándor Tamás helyett csereként lépett pályára a gól nélküli rangadón, amely a korabeli tudósítás szerint az első félidőben színvonaltalan, hely­zetek nélküli, lagymatag iramú küzdelmet hozott.

 

„Az ellenfélre emlékszem, és arra is, hogy nem volt magas a színvonal, de többre nem – kezdte Dombi Tibor az 1991. október 12-én lejátszott NB II-es bajnokival kapcsolatban. – A tizennyolcat sem töltöttem be, szóval, nekem inkább az élmény maradt meg, nem a mérkőzés színvonala. Előtte nyáron a Loki osztályozóval kiesett az NB I-ből, és néhányan ekkor kerültünk fel az ificsapatból a felnőttek közé. Mint mindenki a városban és a klubban, én is csalódott voltam a kiesés miatt, de talán ennek következtében kaptam lehetőséget arra, hogy fiatalon beverekedjem magam a csapatba. Az első évben a hetedik helyen végeztünk, de a következőben bajnokként jutottunk fel az élvonalba.”

1993. augusztus 14-én aztán elkezdődött Dombi Tibor pályafutása az élvonalban.

„A Videoton ellen nyertünk kettő egyre, több mint ötezer szurkoló előtt játszottunk a régi, Oláh Gábor utcai stadionban. A feljutást követően nemigen igazolt a klub senkit, és a közvélemény úgy volt vele, biztosan csak egy évig maradunk az NB I-ben. Emlékszem, az első nyolc fordulóban hét győzelemmel és a Sopron elleni döntetlennel álltunk a tabella élén, végül a hetedik helyen végeztünk, de sokkal emlékezetesebb maradt, hogy a hatodik fordulóban három egyre legyőztük a Vasast. Az ellenféltől Szenes Sándor már a második percben vezetést szerzett, és csaknem a nyakában landolt egy ejtőernyős, aki késve érkezett meg. Az egyik társa hozta a labdát, azzal el is kezdtük a mérkőzést, de utána még három kollégája érkezett, az egyik éppen a Vasas góljánál szállt le a pályára.”

 

 

Dombi Tibor a következő csaknem húsz évben egy idényt az Eintracht Frankfurtban, egyet pedig a holland Utrechtben töltött, de összességében 2014-ig a Debrecen labdarúgójaként 437 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, a válogatottban pedig 35-ször játszott, hétszeres bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes a Lokival, jelenleg a Joan Carrillo vezette szakmai stáb tagja.

„Az öregfiúkkal szoktam még futballozni, illetve a maratoni és félmaratoni futással tartom a kondimat. A koronavírus-járvány miatt két éve csak egy versenyen, a tavaly őszi Budapest-maratonin indultam, de akkor 3:22 órás egyéni csúcsot döntöttem. Egyébként heti négyszer tizenöt kilométert futok rendszeresen edzésként.”

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik