Női NB I: a Fradi kétszer is legyőzte az MTK-t - jön a neheze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.17. 23:28
A címvédő MTK és a trónkövetelő Ferencváros vívja a női labdarúgó NB I 2014–2015-ös kiírásának döntőjét. A harmadik helyért a tavalyi döntős Astra és a Dorog csap össze, míg az ötödik pozícióért a Viktória és a Femina harcol az előttünk álló hetekben. A kiesés réme már csak az Újpestet és a Szegedet fenyegeti.

A tizennégy fordulóból álló alapszakaszt követően a felsőházi rájátszásban az MTK, a Ferencváros, az Astra és a Dorogi Diófa vett részt. Miután a csapatok továbbvitték addig megszerzett pontjaikat a bajnokság második szakaszába, a lényegi kérdések a rájátszásban korán eldőltek.tizennégy fordulóból álló alapszakaszt követően a felsőházi rájátszásban az MTK, a Ferencváros, az Astra és a Dorogi Diófa vett részt. Miután a csapatok továbbvitték addig megszerzett pontjaikat a bajnokság második szakaszába, a lényegi kérdések a rájátszásban korán eldőltek.

A bajnoki döntőt vitathatatlanul a két legerősebb magyar csapat, az MTK és a Ferencváros vívja. A Fradi az utóbbi hetekben kétszer is megverte a kék-fehéreket, ám a bajnoki döntőben újabb két győzelemre lesz szüksége, ha szeretné letaszítani a trónról a címvédőt, tehát nehéz feladat vár rá.

A harmadik helyért rendezendő párharc két résztvevője a tavalyi döntős Astra, valamint az újonc Dorogi Diófa, amely a mostani idényben eddig mind a négyszer kikapott a fővárosi csapattól.

Az alsóházi rájátszásban szerepelt együttesek közül a Viktória és a Femina az ötödik helyért száll harcba, míg az Újpest és a Szeged a kiesés elkerüléséért küzd. Utóbbi összecsapás vesztese a következő idényben az NB II-ben indul, a győztese pedig osztályozót játszik a bennmaradásért a másodosztály második helyezettjével.

A rájátszás során a Ferencváros nigériai támadója, Ebere Orji bizonyult a legeredményesebb játékosnak nyolc góllal.

A helyosztók első felvonásaira a jövő hétvégén kerül sor, a párharcok az egyik fél második sikeréig tartanak.

A FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. MTK 20 18 2 73–16 57 54
2. Ferencváros 20 17 3 78–16 62 51
3. Astra HFC 20 11 2 7 36–29 7 35
4. Dorogi Diófa SE 20 7 13 38–62 –24 21
AZ ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Viktória TREND-Optika FC 20 8 2 10 45–36 9 26
2. 1. FC Femina 20 4 8 8 24–36 –12 17
3. Újpest 20 4 4 12 19–48 –29 16
4. Szegedi AK
20 2 2 16 8–78 –70 8
*a Feminától három pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik