NB I: Sós Bence örömében kifutna a Pancho Arénából

Judi ÁdámJudi Ádám
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 09:28
null
Sós Bence úgy is érzi a bizalmat, hogy nem rendszeres kezdő (Fotó: Kovács Péter)
Annak ellenére, hogy Sós Bencére általában csereként számít ­Szrdjan Blagojevics vezetőedző, a játékos érzi a bizalmat, s elmondta, a debreceni öltözőben most igazán remek a hangulat, szombaton három ponttal akarnak távozni Felcsútról.


Így kell hozzáállni! Mióta Szrdjan Blagojevics a DVSC vezetőedzője, Sós Bence egy bajnokin volt a kezdőcsapatban, ám a támadó optimistán néz előre. Szerdán például győztes gólt szerzett a 92. percben a Mezőkövesd ellen (1–0), lehet, hogy találata a kezdőbe repíti a Puskás Akadémia ellen?

„Bízom benne” – vágta rá a DVSC 28 éves játékosa. „Semmiféle sértettség nincs bennem, mert az utóbbi időszakban a kispadon kaptam helyet, profiként tudom, hogy nem csak tizenegy játékosból áll a csapat. Érzem a bizalmat a vezetőedző részéről, általában az elsők között cserél be. Ha úgy ítéli meg, hogy szombaton az utolsó húsz percben tudok segíteni, akkor az utolsó húsz percben teszek meg mindent a csapatért, ha úgy dönt, hogy kezdő leszek, akkor az első perctől maximális erőbedobással megyek bele a meccs­be. Hálás vagyok, hogy bízik bennem.”

Úgy tűnik, Szrdjan Blagojevics kinevezése jó ötlet volt a vezetőség részéről, a szerb szakvezető hét bajnoki alatt négy győzelmet, egy döntetlent és két vereséget számlál, s szemmel láthatóan jó irányba halad a csapat.

„Kiváló a hangulat. A debreceni öltözőt mindig is a jó közösség jellemezte, ám ez most hatványozottan igaz. Szrdjan Blagojevics személyében olyan edzőnk van, aki korrektül áll mindenkihez. Nem mellesleg új szemléletet hozott a klubhoz, s úgy látszik, ez jól áll a DVSC-nek.”

Sós Bence annak ellenére, hogy általában csereként lép pályára, minden sorozatot figyelembe véve három gólt és egy gólpasszt jegyez az idényben, szerdán 125. élvonalbeli fellepésén a tizedik gólját szerezte.

„Mindig kritikus voltam magammal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy életem formájában vagyok. Sokszor jól ment a játék, a gólok azonban nem jöttek. Most azonban fontos gólokat szereztem, az Újpest elleni vízválasztó volt, a kupában a DEAC ellen az első gólt szereztem, valamint szerdán három pontot ért a találatom a Mezőkövesd ellen. Elképesztő érzés töltött el a kilencvenkettedik percben, az egész stadion katarzisban volt, minden játékos arcán határtalan boldogságot láttam. Ezekért a pillanatokért érdemes futballozni.”

Sós Bence (Fotó: Meder István)
Sós Bence (Fotó: Meder István)

A DVSC két győzelemmel a háta mögött látogat Felcsútra, míg a Puskás Akadémia a legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt.

„A három pontért utazunk Felcsútra. Mi jó formában vagyunk, ők talán nem annyira, de figyelnünk kell, hiszen nagyon jó csapat a Puskás Akadémia. Elemeztük őket, nehéz dolgunk lesz, mindenképpen győzelemmel akarunk téli szünetre menni. Nem is emlékszem, mikor nyertünk egymás után három bajnokit az első osztályban, itt lenne az ideje.”

A rend kedvéért: legutóbb 2019 augusztusában nyert meg sorozatban három élvonalbeli mérkőzést a Loki, akkor a Kisvárdát (4–1), a ZTE-t (3–2) és a Honvédot győzte le (3–2). Sós Bence 2019 februárja és 2020 júliusa között a PAFC-ot erősítette, így egykori csapata ellen készül.

„Nagyon szép másfél évet töltöttem a Puskás Akadémiánál, ráadásul történelmet írtunk, hiszen a klub történetében először végeztünk a harmadik helyen. Tisztelem a felcsúti klubot, ám tizenhárom éve tartozom a Debrecenhez, saját nevelés vagyok, rengeteg szeretetet kaptam a szurkolóktól és a klubtól. Semmiféle tiszteletlenség nincs bennem, de ha szombaton ismét győztes gólt szereznék a kilencvenkettedik percben, kifutnék örömömben a Pancho Arénából.”

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
November 12., szombat
14.15:
Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4 Sport)
16.00: Paks–Újpest FC (Tv: M4 Sport+)
18.15: ZTE–Kecskemét (Tv: M4 Sport+)
November 13., vasárnap
13.30:
Mol Fehérvár–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
15.45: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
18.00: Vasas–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC13101232–12+2031
2. Kisvárda1574426–25+125
3. Kecskeméti TE1567223–16+725
4. Puskás Akadémia1557320–17+322
5. Zalaegerszegi TE1463524–17+721
6. Debreceni VSC1555526–25+120
7. Paksi FC1453624–25–118
8. Mol Fehérvár1544716–22–616
9. Mezőkövesd1544718–25–716
10. Újpest FC1544718–26–816
11. Budapest Honvéd1544716–25–916
12. Vasas FC1526712–20–812

A 2. fordulóból elhalasztott ZTE–FTC mérkőzést 2023. január 24-én, a 4. fordulóból elhalasztott Paks–FTC találkozót 2023. február 1-jén játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik