NB I: ritmustalan Kisvárda, érett Honvéd – mestermérlegek

B. T., CS. A.B. T., CS. A.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 10:45
null
Nenad Lukics (fehérben) gólja három pontot ért a Honvédnak (Fotó: Kovács Péter)
A Budapest Honvéd vasárnap Nenad Lukics értékesített tizenegyesével 1–0-ra legyőzte a 12 bajnoki mérkőzés óta veretlen Kisvárdát – ráadásul idegenben. A találkozó után értékelték a vezetőedzők a látottakat.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Kisvárda–Honvéd 0–1 (Lukics, 34. –11-esből)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2452 néző. V: Andó-Szabó Sándor

MESTERMÉRLEGEK

TÖRÖK László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

ÖTVÖS BENCE
„Az első félidőben is mi irányítottuk a játékot, tizenegyesből mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést. A második játékrészben fokoztuk a nyomást, sok helyzetet kialakítottunk, de ez a meccs annyiban különbözött az előzőktől, hogy ezúttal nem tudtunk egyet sem gólra váltani” – mondta a Kisvárda Master Good középpályása

– Egyetért azzal, hogy tompa volt a csapata?
– Igen, továbbá ritmustalanul játszottunk. A ránk jellemző pozitív vonások ezúttal hiányoztak a futballunkból, főleg támadásépítésben. Nem voltak gyorsak az átmeneteink, az adódó területeket későn vagy egyáltalán nem tudtuk megjátszani.

– Miért nem tudtak a szélsőik úgy érvényesülni, mint a korábbi meccseken?
– Mire eljutott hozzájuk a labda, visszazárt a Honvéd, így meg kellett élnünk ezt a pillanatot, hogy vége a hosszú veretlenségi sorozatunknak. Nem azért nyert a Honvéd, mert nagyon jól játszott, és lefutballozott minket, hanem mert mi nem tudtunk a megszokott színvonalon játszani. A végén nagy erőt mozgósítottunk, ívelésekkel próbálkoztunk, de ellenfelünk elhárította ezeket.
– Meglepte valamivel csapatát a Honvéd, amire reagálni kellett menet közben?
– Igazából nem. Amiért jött az ellenfél, megvalósította. Türelmesen játszott végig, és ez eredményre vezetett.

Thomas COURTS, a Bp. Honvéd vezetőedzője

TAMÁS KRISZTIÁN
„Túlzás, hogy szemet gyönyörködtető játékkal, de megnyertük a mérkőzést. Pozitívum, hogy egymást követő második meccsen nem kaptunk gólt, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell tovább dolgoznunk a hátsó alakzat stabilitásán” – fogalmazott
a Bp. Honvéd védője.

– Hogyan élte meg a bravúrgyőzelmet?
– A nagyszerű Kisvárda mellett a nehéz pályakörülményekkel is meg kellett küzdenünk, de ehhez is jól alkalmazkodtunk, a csapat érettnek mutatkozott. Megmutattuk, milyen fából faragtak minket.

– Mennyivel növeli a győzelem értékét, hogy a fiatalszabálynak megfelelő négy játékos is a kezdő tizenegyben kapott helyet?
– Jelentősen. Bátorság kell ahhoz, hogy ennyi fiatalt vessünk be, és a részükről is bátorság kell, hogy a valós tudásukat tudják nyújtani. Átlagban két akadémistát szoktunk bevetni, most néggyel álltunk ki, úgyhogy ez különleges pillanat az egyesület számára.

– Sokat próbálkozott az ötvédős szerkezettel, a most is alkalmazott négyhátvédes hadrendben egymást követő két meccsen nem kaptak gólt. Megvan a megoldás?
– Sok időt töltöttünk az edzéseken a megfelelő hadrend kialakításával, amely megfelel a stílusunknak, egyszersmind magabiztosságot és hitet ad csapatunknak. Állandóan hangsúlyozom, az utunk elején járunk, de masszív alapokra építhetünk.

NB I, 2022–23, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 2., péntek
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
1200
Szeptember 3., szombat
Kecskeméti TE–Paks 3–1
Kecskemét, Széktói StadionCsonka Bence2124
Vasas FC–Puskás Akadémia 1–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Bogár Gergő1778
Debrecen–Mol Fehérvár 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc5014
Szeptember 4., vasárnap
Kisvárda–Honvéd 0–1
Kisvárda, Várkerti Stadion
Andó-Szabó2452
Újpest–Ferencváros 0–6
Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
6981
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC5515–1+1415
2. Kisvárda742116–9+7 14
3. Kecskeméti TE733110–6+4 12
4. Zalaegerszegi TE631213–9+4 10
5. Puskás Akadémia72417–5+2 10
6. Paksi FC622212–13–1 8
7. Budapest Honvéd72237–12–5 8
8. Debreceni VSC714210–13–3 7
9. Mol Fehérvár6247–11–4 6
10. Mezőkövesd71248–15–7 5
11. Vasas FC7526–8–2 5
12. Újpest FC6334–13–9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik