Nem volt kegyelem: öt góllal nyert a PAFC a Budafok ellen az ezüstért

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 17:15
null
Jól megszórta a PAFC a Budafokot az ezüstéremért (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 33. fordulójában a Puskás Akadémia semmit sem bízott a véletlenre, 5–0-ra legyőzte a már kiesett Budafokot, és megszerezte a bajnoki ezüstérmet.

 

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Budafoki MTE 5–0(Nagy Zs. 8., 16., Knezevic 15., Slagveer 34., Spandler 73.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Azzal a tudattal fogadhatta a Puskás Akadémia FC a már biztos kieső Budafokot, hogy ha nem kap ki, akkor története legjobb helyezését éri el, második helyen végez az NB I-ben. A fantasztikus tavaszt produkáló felcsútiak legutóbbi mérkőzései ugyan nem úgy sikerültek, ahogy eltervezték, de az első labdaérintések láttán érezhető volt, hogy ezen a meccsen nagyon éhes a sikerre a Hornyák Zsolt edzette csapat. Azonnal nyomás alá helyezte az BMTE-t, és cseppet sem volt meglepő, hogy már a nyolcadik percben a vendégek kapujába került a labda, az ezúttal bal oldali középpályást játszó Nagy Zsolt kapufás góllal szerezte meg a vezetést a hazaiaknak.

A Puskás Akadémia egy pillanatra sem hagyta levegőhöz jutni a fővárosiakat, Josip Knezevic a 15. percben remek mozdulattal megszerezte a második gólt. A következő percben aztán megint helyzetbe került, és bár az kimaradt Kovács Zoltán védése révén, a szöglet után Nagy Zsolt perdítette a labdát a léc alá. Bő negyedóra múltán máris háromgólos volt a felcsútiak előnye.

Vélhetően a vendégszektorban helyet foglaló húsz-harminc Budafok-drukkerben is felsejlett a két héttel ezelőtti, Pakstól kapott kilenc gól, így ha a pontszerzésben nem is, a tisztességes helytállásban, az újabb összeomlás elkerülésében bízhattak. A 23. percben már rájuk is fért némi szerencse, mert Nagy Zsolt csaknem triplázott, lövése a kapufát találta el. Két perccel később pedig már a kapus védte a lövését – és még egyszer hangsúlyozzuk, ő nem a középcsatár volt, hanem a bal oldali középpályás... De a 34. percben már ott is volt a negyedik gól is a budafoki kapuban.

A második félidő már nyugalmasabban telt, biztos előnye tudatában a Puskás Akadémia sem törekedett arra, hogy feltétlenül újabb gólokkal demoralizálja ellenfelét (de azért a kínálkozó lehetőségeket nem dobta el magától, így Spandler Csaba ötre növelte a hazai előnyt), a vendégek pedig hiába igyekeztek becsülettel, tőlük ennyire futotta.

 

A PAFC győzelme ezzel a különbséggel is megérdemelt, az volt az érzésünk, hogy ha nyolc gólra lett volna szüksége a hazaiaknak, azt is teljesíteni tudták volna. Így aztán a lefújás után már fel is lehetett venni az előre bekészített, ezüstszínű egyenpólókat, durrantak a pezsgők, és a sebtében összerakott emelvényre felszabadult, érthetően boldog felcsúti játékosok (köztük tizenegy saját nevelésű labdarúgó!) léphettek fel, hogy Berzi Sándor MLSZ-alelnöktől Szolnoki Roland csapatkapitány vezetésével átvegyék egész idényben mutatott kiváló teljesítményük jutalmaként az ezüstérmet, egyben fogadják az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnökének, Mészáros Lőrincnek a gratulációját. 5–0

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 33. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MÁJUS 7., PÉNTEK
Mezőkövesd–MTK Budapest 5–1
Mezőkövesd,Városi StadionKáprály Mihály
600
MÁJUS 8., SZOMBAT
Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1892
Újpest FC–ZTE FC 5–4
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
1510
MÁJUS 9., VASÁRNAP
Puskás Akadémia–Budafoki MTE 5–0
Felcsút,Pancho ArénaPintér Csaba
600
DVTK–Mol Fehérvár FC 0–4
Miskolc,DVTK StadionSolymosi Péter
520
Kisvárda–Paks 5–1
Kisvárda,Várkerti StadionBogár Gergő
1850
Az NB I góllövőlistája itt!
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC33239169–22+4778
2. Puskás Akadémia331841152–42+1058
3. Mol Fehérvár33168968–38+3056
4. Paksi FC331481176–64+1250
5. Kisvárda3312101130–36–646
6. Újpest FC331261546–67–2142
7. MTK Budapest331191344–49–542
8. Mezőkövesd331191340–46–642
9. Zalaegerszegi TE331071658–58037
10. Budapest Honvéd339101446–48–237
11. Diósgyőri VTK33961834–53–1933
12. Budafoki MTE33762034–74–4027

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik