NB I: Pokornyval erősített a Mol Fehérvár – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.07.04. 16:26
null
Sallói István (balra), a fehérváriak sportigazgatója és Peter Pokorny (Fotó: molfehervarfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a Kisvárdától érkező Claudiu Bumba és a ZTE-től szerződtetett Nikola Szerafimov után hétfőn a harmadik nyári igazolását is bejelentette hivatalos honlapján a Mol Fehérvár FC: egy évre kölcsönvette a Real Sociedad második csapatától a 20 éves szlovák utánpótlás-válogatott Peter Pokornyt.

 

A 20 esztendős szlovák középpályás az U16-tól kezdve az U21-es korosztályig bezárólag valamennyi korosztályos válogatottban pályára lépett, 2018-tól a Salzburg utánpótlásában pallérozódott, majd tavaly nyáron a Real Sociedad második csapatához szerződött. Az előző idényben 24 bajnokin lépett pályára a Xabi Alonso által dirigált együttesben.

„A Vidi remek lehetőség számomra, hogy sok játéklehetőséget kapjak, az első benyomások egyértelműen pozitívak, a körülmények adva vannak, a stáb és a játékosok is kedvesen fogadtak. Igyekszem gyorsan megismerkedni mindenkivel és beilleszkedni a csapatba, a játékosok közül Kodro nevét ismertem, hiszen játszott a spanyol élvonalban, Dárdai Palkóval pedig van egy közös képem régebbről, amikor ő a Herthát erősítette, és egymás ellen játszottunk. A beilleszkedésemet az is segítheti, hogy a szlovákon kívül angolul, németül és spanyolul is beszélek, ami biztosan könnyebbséget jelent majd a vezetőedzővel és a játékostársakkal való kommunikációban is. Jó játékot és sok győzelmet várok a következő szezontól, szeretnék trófeákért küzdeni, és az Európa-konferencialigában is minél sikeresebben menetelni" – idézte új klubja hivatalos honlapja a szerződés aláírása után Peter Pokornyt, aki a 6-os mezszámot viseli majd a csapatban.

A molfehervarfc.hu beszámolója szerint Pokornyt az előttünk álló idényre vette kölcsön a klub, amelynek vételi opciója van rá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható),
Nikola Szerafimov (északmacedón, Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – spanyol),
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Gundel-Takács Bence (NK Jarun Zagreb – Horvátország),Halmai Ádám(Zalaegerszegi TE FC),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC), Zsóri Dániel (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható), Elek Ákos (lejárt a szerződése, visszavonul), Bese Barnabás (lejárt a szerződése), Géresi Krisztián (Vasas FC), Szendrei Norbert (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Szabó Levente
(Kecskeméti TE), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Halmai Ádám
(lejárt a szerződése), Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése), Kovács István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik