NB I: Óriási volt a nyomás, nehéz volt kiharcolni a bennmaradást – Horváth Ferenc

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 21:56
null
Horváth Ferenc megkönnyebbült a bennmaradás biztos tudatában (Fotó: Tumbász Hédi)
Bennmaradást ért a Budapest Honvéd 1–0-s győzelme a már biztos kieső Budafok ellen a labdarúgó NB I 32. fordulójának záró mérkőzésén. Horváth Ferenc megkönnyebbülten értékelte a találkozót, míg Pacsi Bálint elmondta, a Puskás Akadémia elen is vannak még céljaik. 


Horváth Ferenc,
a Budapest Honvéd vezetőedzője megkönnyebbülten értékelt a bennmaradás után.

„Borzasztó nehéz mérkőzés volt, főleg úgy, hogy ez maradt vasárnapra, már minden más eredmény ismert volt, s az előttünk álló csapatok mindegyike bebiztosította a bennmaradást. Emiatt óriási nyomás alatt játszottunk, s az orkánszerű szél sem segítette a játékot. A hatalmas tét természetesen rányomta a bélyegét a mérkőzésre, de a legfontosabb, hogy amiért idejöttünk, azt teljesítettük: a Honvéd bennmaradt az NB I-ben. Ezt elérni nagyon nehéz volt, még akkor is, ha nevekre a csapat kerete nagyon jól néz ki.”

Elmondta, főleg az első félidőben biztatta arra a játékosokat, hogy vállalják el messziről, mert akkor nekik kedvezett a szél. De egyébként is megbeszélték, hogy nagyon sok labdát rúgnak be a kapu elé, pontrúgásokat harcolnak ki, és próbálnak távolról átlőni. Utóbbit a második félidő előtt már nem kérte a szél miatt, de nem bánja, hogy Mezghrani elvállalta, s megszerezte a győztes, valamint élete első NB I-es gólját.

A Nemzeti Sport kérdésére azt is megválaszolta, hogy fog aludni az éjszaka.

„Három-négy hete már minden nap látom a napfelkeltét. Nagyon szép, de most már szeretnék úgy ébredni, hogy világos van.”


Pacsi Bálint, a Budafoki MTE megbízott vezetőedzője így értékelt.

„Volt tartása a csapatnak, az utolsó pillanatig küzdöttünk a döntetlenért. Lelkileg sikerült felrázni a játékosokat a Paks elleni vereség után, az első félidőben voltak nagyobb lehetőségeink, de a játékrész végén hullámvölgybe kerültünk. Ekkor nagyon nyomott az ellenfél, ezt folytatta a második félidőben is, és egy átlövés után gólt is kaptunk. Megtettünk mindent, előre is cseréltünk, sajnálom, hogy nem lett meg a döntetlen.”

Hozzátette, a biztos kiesés ellenére sem tét nélküli az utolsó NB I-es bajnokijuk az ezüstéremért hajtó Puskás Akadémia ellen,ugyanis az önbecsülésükért játszanak.

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

Budafoki MTE–Budapest Honvéd 0–1 (0–0)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep,1200 néző.Vezette:Vad II István
Gólszerző:Mezgrani (53.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3222 9 167–21+4675
2. Puskás Akadémia3217 41147–42 +555
3. Mol Fehérvár3215 8 964–38+2653
4. Paksi FC3214 81075–59+1650
5. Kisvárda3211101125–35–1043
6. MTK Budapest3211 91243–44 –142
7. Újpest FC3211 61541–63–2239
8. Mezőkövesd3210 91335–45–1039
9. Zalaegerszegi TE3210 71554–53 +137
10. Budapest Honvéd32 9101345–46 –137
11. Diósgyőri VTK32 9 61734–49–1533
12. Budafoki MTE32 7 61934–69–3527
NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik