NB I: Nem szakítottam volna félbe a bajnokságot – Csank János

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.05.15. 12:37
null
Csank János szerint a PL-játékosknak nincs mitől félniük (Fotó: Török Attila)
Az elmúlt két hónapban nem változott meg a csapatok kerete, a kihagyás, a speciális újrakezdés mégis összekuszálhatja az esélyeket. Három rutinos edző – két korábbi szövetségi kapitány, Csank János és Gellei Imre, valamint Horváth Ferenc – véleményére volt kíváncsi a Magyar Nemzet, hogy mégis mire is számíthatnak az NB I rajongói.

 

Csank János úgy gondolja, a zárt kapu nem jelenthet gondot a futballistáknak, hiszen őket nemcsak a szurkolók, hanem a versenyszellem is kell, hogy motiválja. Azt is elárulta, ő nem szakította volna félbe a bajnokságokat.

„Ha lemegyek teniszezni vagy a dühöngőben focizok, akkor nem akarok nyerni csak azért, mert nincsenek nézők? Dehogynem! Ráadásul az emberek ki vannak éhezve a futballra, mindenki ott ül majd a tévé előtt” – tette hozzá.

„Tudom, nem leszek népszerű ezzel a véleménnyel, de én nem szakítottam volna félbe a bajnokságot. A mi időnkben, pedig még nem voltunk profik, egy-egy edzőtábor alatt együtt voltunk három-négy hetet, ha úgy tetszik, karanténban, nősülni is csak nyáron lehetett. Ezt azért ma is ki lehetne bírni, ily módon lehetett volna folytatni a bajnokságot.”

A Premier League futballistáit nem érti meg a szakember, hiszen őket mindennap vizsgálják, így véleménye szerint nincs félnivalójuk.

„Ők félnek, akikre vigyáznak, akiket mindennap vizsgálnak? Az egyszerű melósokat bezzeg nem féltik, pedig együtt dolgoznak, hazamennek s másnap folytatják. A futballisták a sokszorosát keresik az átlagnak, valamit valamiért. A sport katonái vagyunk, ez a harc veszélyekkel jár, de bőséges kárpótlást ad” – mondta Csank.

Horváth Ferenc elárulta, miután újraindul az NB I, kiderül, hogy mentálisan kik az igazán jó edzők. Szerinte ezt nem tanítják a képzésen sem.

„Le a kalappal minden edző előtt, hiszen a jelenlegi helyzet új és speciális, ezt nem tanítják a pro-licences képzésen, sőt sehol a világon. Most majd elválik, ki mennyire felkészült és hogyan képes kezelni a helyzetet. Találékonynak kell lenniük a kollégáknak, hogy ébren tartsák a versenyszellemet. Ez nem egyszerű, de szép feladat” – jellemezte a szakmai kihívást a legutóbb a másodosztályú Haladásnál dolgozó edző.

„Az álló és a lassan guruló autók elindulása közötti különbséggel tudnám érzékeltetni a jelenlegi helyzetet. Amelyik csapat hamarabb formába lendül, az könnyen megelőzheti a nála esélyesebb együttest” – fűzte hozzá.

Gellei Imre, aki 2001 és 2003 között dolgozott szövetségi kapitányként, úgy véli, a kényszerszünet után több meglepő eredmény is születhet, amely nem adja vissza megfelelően a csapatok erőviszonyait, az a fontos melyik együttes tud igazán csapatként funkcionálni.

„Azok a csapatok lesznek előnyben, amelyek igazi közösségként tudnak működni” – állítja a szakember. – A lelki tényezők szerepe most felértékelődik, nagyon komoly jelentőségük lesz. Ahol van egy erős gerinc a keretben, amelynek a tagjai képesek vinni magukkal a kiegészítő embereket, tudásban náluk erősebb csapatok ellen is nagy eséllyel veszik fel a küzdelmet, és ez a végső sorrendet is befolyásolhatja” – mondta Gellei.

A teljes cikket a linkre kattintva tudják elolvasni!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik