NB I: Nehéz szavakat találni egy ilyen eredmény után – Csercseszov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 07:05
null
Sztanyiszlav Csercseszov nehezen találta a szavakat az 1–1-re végződött meccs után (Fotó: Dömötör Csaba)
Pontot vitt haza a Gyirmót a Ferencváros otthonából a labdarúgó NB I 22. fordulójában. Az 1–1-re végződött találkozó után a két vezetőedző értékelt. 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.

„Egyszerű lesz ennek a mérkőzésnek az összefoglalása, sajnos nehéz szavakat találni egy ilyen eredmény után. A csapat mindent meg akart tenni a pályán, és úgy gondolom, meg is tett annak érdekében, hogy győzzünk. De ez ma nem sikerült. Kicsit déja vu érzésem van, hasonló játékot láthattunk az MTK ellen, azzal a különbséggel, hogy a Gyirmót ellen sikerült gólt lőnünk. Az akarattal nem volt gond, okos támadásokat vezettünk, higgadtan kell kielemeznünk, hogy mi történt ezen a mérkőzésen. Kedden viszont már a Magyar Kupában leszünk érdekeltek, így most elsősorban a Honvéd elleni találkozóval kell foglalkoznunk.”

A sajtótájékoztatón elmondta, Ryan és Samy Mmaee sérülés miatt maradt ki a keretből, előbbinek komolyabb a sérülése, utóbbi a következő napokban talán már együtt edzhet a csapattal. Vécsei Bálint ugyancsak sérüléssel bajlódik.

Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője a következőket mondta.

„A Groupama Arénában mindenki nyomás alatt játszik. A Fradi egyértelműen ránkerőltette az akaratát, hősien védekeztünk, miközben erőnkből arra is futotta, hogy szerezzünk egy gyönyörű gólt. Habár kaptunk egy elkerülhetőt, de lelkileg ez a találat nem törte meg a csapatot. Igaz, hogy kellett egy kis szerencse az ikszhez, a srácok azonban minden dicséretet megérdemelnek, mert nagyon sokat tettek az egy pont megszerzéséért. A mi helyzetünkben ez egy extra pont, a bravúrkategóriába tartozik, hogy döntetlent játszottunk a Ferencváros otthonában. Óriási különbség van a két csapat között, de úgy tűnik, a legkevesebb a pályán.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Ferencváros–Gyirmót FC Győr 1–1(Bassey 43., ill. Klimovics 26.)
Budapest,Groupama Aréna,5887néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ZTE–KISVÁRDA 0–0 – EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

WALTNER RÓBERT, a ZTE FC vezetőedzője

– Alacsony színvonalú összecsapás volt, de szereztek egy pontot: elégedett?
– Szerintem két fegyelmezett csapat jó meccse volt. A Kisvárda nem véletlenül dobogós, csupán háromszor kapott ki a bajnokságban. Értékes a döntetlen, már csak azért is, mert idegenben súlyos vereséget szenvedtünk a várdaiaktól, most pedig kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. Mindkét csapat küzdött a győzelemért, abban bíztam, valahogy a végén betalálunk. Ha lövünk egy gólt, alighanem berohanok a pályára.

– Dombó Dávidnak szinte nem volt dolga – mi volt a gond a támadójátékkal?
– Bár szereztünk labdákat, több higgadtságra lett volna szükség a kapu előtt, az utolsó passzaink nem sikerültek. Nem gondolnám, hogy óvatosan játszottunk volna, próbáltunk támadni, de ennyit engedett az ellenfél, jól zárt vissza. A Kisvárda megmutatta, miért van közel a Ferencvároshoz, nehéz ellene játszani.

– Ritkán fordul elő, hogy csapata nem kap gólt egy meccsen, ez volt a negyedik ilyen bajnoki, vélhetően elégedett a védekezéssel.
– Az vagyok! A számok azt mutatják, előreléptünk védekezésben, ennek lehet gyümölcse a bajnokság végén is.

RÉVÉSZ ATTILA, a Kisvárda Master Good sportigazgatója

– Kevés kockázatot vállat a csapat.
– Nehéz meccs volt, kicsit hasonlított az Újpest elleni bajnokira. Az első félidőben a hazaiak gyorsan és szervezetten járatták a labdát, ami kicsit megzavarta a védekezésünket, de nem voltak helyzeteik, ahogyan nekünk sem. Nagyok voltak a távolságok a játékosok között mélységben és szélességben, főleg a széleken fogtuk kényelmesen az embereket, ami korábban nem volt jellemző ránk.

– A második félidőben más hozzáállást lehetett látni, mégsem sikerült nyerni – mi volt a gond?
– Éreztük, hogy a túlzott óvatosság nem lesz elég, a szünetben ezért rendeznünk kellett a sorokat. Mást játszottunk, többször is labdaszerzést követően vezettünk támadást, lényegesen többet birtokoltuk a labdát, többet kezdeményeztünk, és taktikusabbak voltunk. Két helyzetet alakítottunk ki, az egyiket gólra kellett volna váltanunk, s akkor három ponttal utazunk haza, hiszen a ZTE-nek nem volt veszélyes lehetősége a kilencven perc alatt.

– Hogy érzi, a múlt heti büntetés megtette a hatását, fegyelmezettebben játszott a csapata, mint a Paks ellen?
– Sok játékosnál volt hatása, de még nem mindenkinél.

NB I, 2021–2022, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 25., péntek
Paks–Mol Fehérvár 3–2Paks,Paksi FC StadionBogár Gergő
1871
Február 26., szombat
ZTE FC–Kisvárda0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor1129
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 0–0
Budapest,Bozsik ArénaErdős József2472
Ferencváros–Gyirmót 1–1
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás5887
Február 27., vasárnap
14.30: Újpest FC–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: DVSC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22134537–18+1943
2. Puskás Akadémia22125530–23+741
3. Kisvárda22118337–22+1541
4. Paksi FC2294956–46+1031
5. Zalaegerszegi TE2286831–39–830
6. Mol Fehérvár2285928–29–129
7. Mezőkövesd2176825–31–627
8. Budapest Honvéd22741135–37–225
9. Debreceni VSC2167835–34+125
10. Gyirmót FC Győr22661023–32–924
11. Újpest FC21561026–33–721
12. MTK Budapest21551116–35–1920

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik