NB I: Nehéz bármit is mondani, éppen belehalok ebbe az egészbe – Horváth Ferenc

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 18:46
null
Horváth Ferenc még másodpercekkel a vége előtt sem gondolta, hogy vereség lehet a vége (Fotó: Dömötör Csaba)
Egészen a meccs végéig nem született gól a Honvéd és a Kisvárda találkozóján az NB I 25. fordulójában, majd egy védelmi hibát követően megszerezték a vendégek a hosszabbításban a győztes gólt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Supka Attila szerint maximálisan megvalósították a mérkőzésen azt, amit előre elterveztek.

„Még akkor is, ha csak az utolsó pillanatban szereztük meg a győztes gólt. Fontos mérkőzés volt, mert nem sok sikerben volt részünk az elmúlt időszakban, így most könnyebb lesz a játékosokat felkészíteni a következő fordulókra. Korábban is szerezhettünk volna gólt, nagyon jól megoldottuk a védekezést, most kezd úgy összeállni, amilyen ősszel volt.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte, mennyire volt érzelmes számára a mérkőzés amiatt, hogy korábbi csapata, a Bp. Honvéd ellen játszottak.

„Teljesen mindegy, hogy melyik csapatot vertük meg. Az érzelmek természetesen megvannak a Honvéddal kapcsolatban, nem felejti el az itt töltött időszakot az ember, de ezt függetleníteni kellett a mérkőzésen.”

A kispestiek vezetőedzője, Horváth Ferenc nehezen találta a szavakat a találkozó után.

„A Kisvárda abszolút visszaállt, arra várt, mikor hibázunk, bevált a taktikájuk. Próbáltuk nem siettetni a játékot, megtalálni a területeket, ez a második félidőben többé-kevésbé sikerült is. Veszélyesen játszottunk, nem éreztem, hogy baj lehetne, de a futball ilyen. Nekünk kellett inkább játszanunk, ez annyira nem feküdt nekünk. Nem azt mondom, hogy rosszul játszottunk, mert a lezárt területek ellenére megvoltak a lehetőségeink, de sajnos nem sikerült gólt lőni.”

Kollégánk arról kérdezte: összességében milyennek látja most a csapatát?

„Nehéz, most egy alanyt és állítmányt alig tudok összerakni, éppen belehalok ebbe az egészbe. Jó csapatunk van, biztos vagyok benne, hogy bennmarad a Honvéd. De ez egy sokk volt, nem gondoltam még másodpercekkel a vége előtt sem, hogy ezt a meccset el tudjuk veszíteni.”

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Kisvárda0–1(Navrátil 90+2.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik