Egy gól is elég volt a Kisvárdának az MTK ellen

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 15:02
Masszív védekezéssel és szép fejes góllal nyert a Kisvárda az MTK otthonában a labdarúgó NB I 30. fordulójában, ezzel fellépett a negyedik helyre.
Mijatovics (fehérben) már hiába nyújtózkodott, vezetéshez jutott a Kisvárda (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Mijatovics (fehérben) már hiába nyújtózkodott, vezetéshez jutott a Kisvárda (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

MTK Budapest–Kisvárda 0–1 (Csirkovics 26.)

Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Pillók

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

Az ötödik és hatodik helyen egymás mögött 39-39 ponttal álló két együttes találkozott a Hungária körúton, a kiesés réme tulajdonképpen egyiket sem veszélyeztette már, így a motivációjuk leginkább az lehetett, hogy adott esetben még elcsíphetnek egy Európa-ligás-indulást érő helyezést.

Az utolsó pillanatban változott az MTK kezdőcsapatba, a bemelegítésnél ugyanis megsérült Bojan Miovszki, így a helyét a középcsatár posztján az eredetileg a cserék közé jelölt Varga Roland foglalta el. Erre a mérkőzésre 4–3–3-mas taktikai formációt választott Michael Boris vezetőedző az MTK-nak, a három középpályás közül azonban Kata Mihály némiképpen hátrébb helyezkedett, mint Szrdjan Dimitrov és Kanta József. Utóbbi 37 évesen már kevés játéklehetőséget kap, az NB I-ben 2019 tavaszán volt legutóbb kezdő, de ezúttal bölcs döntés volt a kezdőcsapatba állítása, jól futballozott, amíg bírta erővel.

Az első félidő első fele kiegyensúlyozott játékot hozott, itt is, ott is akadt helyzet, a kisvárdai kapusnak, Dombó Dávidnak kétszer is nagyot kellett védenie, de Anton Kravcsenko révén a szabolcsiaknak is volt számottevő lehetőségük. A helyzetek után fél órához közeledve aztán a gól is megjött: a vendég Kisvárda szerzett előnyt, Lazar Csirkovics fejelt a kapuba.

Addig is az MTK volt inkább a kezdeményező fél, a gól után pedig nagyon visszaállt a Kisvárda, egyértelműen a kék-fehér együttes birtokolta többet a labdát, hajtott az egyenlítésért. A 38. percben Prosser Dánielnek kínálkozott óriási lehetősége a gólszerzésre, a tizenhatoson belüli ballábas bombáját nagy bravúrral, lábbal védte Dombó. Ám ezt leszámítva a szünetig nem volt több igazán nagy lehetőség az egyenlítésre, noha a Kisvárda csak másodpercekig tudta megtartani a labdát, és talán túlságosan is került minden kockázatvállalást. Csak Sassá maradt elöl a vendégektől, és kevésszer jutott el hozzá a labda, amikor pedig eljutott, sokszor rossz döntést hozott a brazil csatár. Nem tudta megtartani a labdát, vélhetően ezért a második félidőt már jobbszélsőként kezdte, hátha ott jobban érvényesül a gyorsasága, és Driton Camaj lett helyette az ék.

Erőltette a támadásokat az MTK, de igazi gólszerzési lehetősége kevés volt, jól zárt a kisvárdai védelem. Ígéretes kontrákat is tudtak vezetni a vendégek, és ha jobban koncentrálnak, le is zárhatták volna a meccset. Ezt nem tették meg, és a 64. percben majdnem ráfizettek: Varga Roland 23 méteres szabadrúgása után a lécen csattant a labda, onnan pattant Dombó hátára, onnan meg a mezőnybe.

A mérkőzés hajrájában mindent egy lapra tett fel a házigazdák szakmai stábja, átállt a csapat a háromvédős rendszerre, de sokatmondó, hogy Varga Roland pontrúgásán kívül nem tudott helyzetet kialakítani. Az MTK úgy szeret futballozni, ha van tere a futáshoz, de ettől a lehetőségtől megfosztotta Supka Attila csapata. Így abban bízhatott csak, hogy egyszer hibázik hátul a Kisvárda – ám ezt a szívességet sem tették meg a piros mezesek, akik megőrizték előnyüket, így meg is előzték riválisukat a tabellán. 0–1

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

NB I, 2020–2021, 30. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 20., KEDD
ZTE FC–Budafoki MTE 5–0 Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–0 Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
ÁPRILIS 21., SZERDA
MTK Budapest–Kisvárda 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
DVTK–Puskás Akadémia 2–1
Miskolc, DVTK StadionVad II István
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
Paksi FC–Budapest Honvéd 2–0
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 20 9 1 63–19 +44 69
2. Puskás Akadémia 30 17 4 9 44–34 +10 55
3. Mol Fehérvár 30 14 8 8 60–35 +25 50
4. Paksi FC 30 12 8 10 62–55 +7 44
5. Kisvárda 30 11 9 10 25–34 –9 42
6. MTK Budapest 30 10 9 11 39–40 –1 39
7. Újpest FC 30 11 5 14 40–60 –20 38
8. Mezőkövesd 30 10 8 12 32–41 –9 38
9. Zalaegerszegi TE 30 9 6 15 50–52 –2 33
10. Budapest Honvéd 30 8 9 13 42–44 –2 33
11. Diósgyőri VTK 30 8 5 17 33–49 –16 29
12. Budafoki MTE 30 7 6 17 32–59 –27 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik