NB I: Michael Boris úgy készül, edzést tart vasárnap reggel

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.10.16. 07:16
null
Lejárt Michael Boris ideje a Mol Fehérvárnál? (Fotó: Árvai Károly)
Megszerezte első győzelmét az idényben a Vasas, a labdarúgó NB I 11. fordulójában a gödörben lévő Mol Fehérvárt győzte le a 2–0-ra. Ez volt az utolsó meccse Michael Borisnak a fehérváriak vezetőedzőjeként? Ez a kérdés is elhangzott a meccs utáni sajtótájékoztatón. 

Kondás Elemér így értékelt a Vasas idénybeli első győzelme után.

„Igazi csapatmunka volt, a srácok amikor kellett, küzdöttek, amikor tudtak, játszottak, nagyon nagy akarattal futballoztunk. Amire készültünk, abból meg tudtunk mutatni egy-két dolgot és ez eredményre vezetett. Nagyon kellett ez a győzelem, hiszen sokat dolgoztunk, és ahhoz kell az eredmény is, hogy a játékosok higgyenek a munkában. Bár jöttek a beadások jobbról és balról is becsülettel, a védelmünk koncentrál volt, és nagyon fegyelmezetten visszazárt, ha kellett. Tudtuk, hogy a Fehérvár jönni fog, ezért arra készültünk, hogy lezárjuk előlük a széleket, s a megszerzett labdákkal sáfárkodjunk, ez többé-kevésbé be is jött.”

Elmondta, nem jön túl jókor a Vasasnak a keddi, Nyíregyháza elleni kupameccs, mert vannak sérültjeik és közülük csak Szivacski Donát tud visszatérni a következő találkozóra.


Michael Boris,
a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta a kétgólos vereséget követően.

„Győzni jöttünk a Vasashoz, de nem találtuk meg a kulcsot a gólszerzéshez a meccs elején, majd egy kontrából ellenfelünk megszerezte a vezetést. A második félidőben próbáltunk jobban a tizenhatoson belül helyezkedni, beívelésekkel, beadásokkal operálni, de ezzel sem sikerült gólveszélyt kialakítanunk. Aztán jött a piros lap, ebből is látszott, hogy a fiúk nagy lelkesedéssel, odaadással játszottak. Miután bekaptuk a második gólt, eldőlt a mérkőzés.”

A Nemzeti Sport arra is rákérdezett, figyelembe véve az elmúlt időszak eredménytelenségét, illetve a Fehérvár tabellán elfoglalt helyét, számít-e arra, hogy ez volt az utolsó mérkőzése vezetőedzőként.

„Vasárnap reggel edzés van, én ott leszek a stadionban. Hogy ezen kívül még mi történik, nem tudom, nem vagyok jós” – válaszolta röviden.

Azzal kapcsolatban, mi az oka a négy bajnoki óta tartó nyeretlenségnek elmondta, próbálkoztak különböző játékrendszerekkel, az előző idényben jól működött ez a felállás, gördülékenyek voltak a támadások, sok gólt szereztek. Kipróbálták az egy illetve két védekező középpályás felállást is, visszatért Houri, tehát már kreatív játékos is rendelkezésre áll, hogy működjenek a dolgok. Meg kell találni a hiba okát és ha az megvan, ki kell javítaniuk.

Mint ismert, a hétfői, Újpest elleni mérkőzés után Budu Zivzivadzét száműzték az első csapattól,majdnem egy időben jött az a hír is, hogya székesfehérvári önkormányzat télre bezárja a stadiontaz energiaválság miatt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem foglalkoztak ezekkel, minden zajt próbáltak kizárni, a Vasas elleni meccsre koncentráltak, s azt gyakorolták, hogy Hourival hogyan lehet eredményesebb a támadójáték.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Vasas–Mol Fehérvár 2–0(Novothny 35., Ihrig-Farkas 82.)

Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,2027néző.Vezette:Berke
Kiállítva:Szerafimov (71., Mol Fehérvár)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

GÓLVIDEÓK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC87120–3+1721
2. Kecskeméti TE1155117–10+720
3. Puskás Akadémia1155114–8+620
4. Kisvárda1153321–19+218
5. Zalaegerszegi TE1043319–13+615
6. Paksi FC1042416–20–414
7. Újpest FC1033412–16–412
8. Mol Fehérvár1132611–17–611
9. Debreceni VSC1024414–19–510
10. Budapest Honvéd1124512–19–710
11. Vasas FC1116410–13–39
12. Mezőkövesd1013612–21–96

NB I, 2022–2023, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Október 14., péntek
Kecskeméti TE–Kisvárda 3–3
Kecskemét,Széktói Stadion
Káprály Mihály
2108
Október 15., szombat
ZTE–Paks 3–0
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bogár Gergő2313
Puskás Akadémia–Honvéd 1–0
Felcsút,Pancho Aréna
Rúsz Márton1828
Vasas–Mol Fehérvár 2–0
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs2027
Október 16., vasárnap
13.45:DVSC–Újpest (Tv:M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Antal Péter
17.45:Mezőkövesd–FTC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion
Bognár Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik