NB I: megvan a Ferencváros első védőigazolása

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 16:03
Továbbra is aktív az átigazolási időszakban a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros: Böde Dániel után újabb futballista írt alá a zöld-fehérekhez. Az NB III-as Csornától érkező 19 éves Simita Gergő az első védő, akit magához csábított az FTC.

Simita Gergő a télen már járt a Ferencvárosnál próbajátékon, és a terveknek megfelelően az NB II-es csapattal kezdi majd meg a felkészülést.

„Jobb oldali védő vagyok, de korábban sokáig belső hátvéd voltam. A játékstílusomat leginkább az jellemzi, hogy szeretek előrefutni, a támadásokat segíteni" – nyilatkozta a fiatal futballista a fradi.hu-nak.

„Egyénileg egyértelműen az a célom, hogy felkerüljek a második csapatból az elsőbe, és minél többet fejlődjek. Emellett szeretnék a Ferencvárossal minél szebb sikereket elérni" – tette hozzá Simita.

Posztok szerint a következők a Ferencváros új nyári szerzeményei: öt középpályás – Böde Dániel, Gyömbér Gábor, Alekszandar Alempijevics, Vladan Csukics, Orosz Márk –, egy támadó Máté János személyében, és most már egy védő, Simita Gergő is az FTC-t erősíti a következő szezontól.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik