NB I: még nem találta meg új edzőjét a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2022.09.08. 08:53
null
Kuttor Attila is a mezőkövesdi jelöltek között (Fotó: Török Attila)
Időbe telik, míg rendeződik a mezőkövesdi edzőkérdés, addig is a távozó Supka Attila segítői készítik fel a csapatot.

Biztosan nem lesz ezen a héten új vezetőedzője a Mezőkövesd Zsóry FC-nek. A tizedik helyen álló együttest a kedden felmentett Supka Attila szakmai stábja készíti fel a Mol Fehérvár elleni bajnoki mérkőzésre. A stáb tagjait, Híres Gábort, Szántó Csabát, Tóth Ivánt és Somodi Lászlót egyelőre szerződés köti a klubhoz, s erre hivatkozva maradásra bírta őket a vezetőség. Ez azt is jelenti, hogy még nem találták meg a vezetőedző utódát, bár röpködnek a nevek, hiszen többen is úgy vélik, két, korábban Mezőköveden dolgozó szakembernek is esélye lehet a visszatérésre: az elnökkel baráti viszonyt ápoló Pintér Attilának vagy a szakmai igazgató Tóth Lászlóhoz szoros szállal kötődő Kuttor Attilának, akit a minap menesztettek az élvonalbeli Vasastól.

Akadnak más jelöltek is, Mezőkövesdről származó információ szerint Huszti Szabolcs vagy a Vasas U19-es csapatát irányító Schindler Szabolcs neve is felvetődött a lehetséges utódok között.

Lapunk megkereste Tállai Andrást, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft.-t tulajdonló Mezőkövesdi SE elnökét.

„Ezen a héten nem lesz új vezetőedzőnk – mondta a sportvezető. – A Mol Fehérvár FC elleni szombati bajnoki mérkőzésre a volt vezetőedző stábjának tagjai készítik fel a csapatot. Supka Attila utódját várhatóan a jövő hét elején nevezzük meg.”

A kövesdiek a Fehérvár elleni bajnoki után egy héttel Szekszárdon játszanak a Magyar Kupában, utána válogatott szünet következik, majd október elsején lépnek pályára a Paks ellen.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2022–2023
2022. augusztus 31.DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. szeptember 6. VasasKuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. szeptember 6. Mezőkövesd
Supka Attila helyett ?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik