NB I: már nem csak a Ferencvárosnak van NB I-es gólkirálya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 15:29
null
Davide Lanzafame és Böde Dániel révén két NB I-es gólkirálya is van a Ferencvárosnak (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, az NB I-ben szereplő Mezőkövesd szerződtette André Alvest, aki a 2010–2011-es idényben gólkirályi címet szerzett a Videotonnal a magyar élvonalban, így utánajártunk, mi történt az új évezred mesterlövészeivel. 



Hozzá hasonlóan a nyáron váltott Simon Attila, az NB II-es Dorog után az NB III-ba csúszó Szolnokhoz igazolt.

Szintén a nyár folyamán távozott az előző két idény gólkirálya, és mindkettő a Honvédot hagyta el: Eppel Márton a kazah Kajrat Almatinál folytatja az üzemi termelést, Davide Lanzafame már a Ferencvárost erősíti.

A 41 éves Kenesei Krisztián 2018 februárjában a megyei I. osztályban szereplő Komárom VSE-hez igazolt, 13 bajnoki mérkőzésen 20 gólt szerzett, majd a sikerrel megvívott osztályozó során is beköszönt kétszer, így 22 találattal zárta a tavaszt. A harmadosztályú III. Kerületben ötször volt eredményes, az öregfiúk bajnokságában az MTK-nál négyszer iratkozott fel a góllövők közé, így minden sorozatot figyelembe véve 31 góllal zárt – és ahogyan arról július 11-én a Digi Sportnak adott interjújában beszélt, továbbra is játszani fog.

André Alves visszatért Magyarországra (Fotó: Facebook/Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület)


A 37 esztendős Rajczi Péter sem hagyta még abba, az Újpest korábbi támadója hét góllal járult hozzá a Kaposvár NB II-be jutásához, az új szezonban még nem jutott szóhoz a Rákóczinál – amelynél a 2007–2008-as idény mesterlövésze, Waltner Róbert a vezetőedző!

A kétszeres NB I-es gólkirály Bajzát Péter májusban döntött úgy, hogy szögre akasztja a cipőjét, a háromszor is első Nikolics Nemanja viszont továbbra sem lassít, az NB I után a lengyel (Legia Warszawa, 28 gól), majd az észak-amerikai (MLS) élvonalban (Chicago, 24) is gólkirály lett, és a mostani idényben is eljutott már 14 gólig a Chicago Fire-ben.

A szintén többszörös (konkrétan kétszeres) gólkirály Adamo Coulibaly esete sem mindennapos, az előző idényben a Balmazújváros szerződtette volna, de mivel amatőrszerződése volt a belga ötödosztályban lévő RFC Tilleur csapatánál, ezért csak a téli átigazolási időszakban lehetett volna hivatalos az egyezség, ekkorra már elállt az akkor még NB I-es klub a szerződtetésétől.

Tomás Medved nemrégiben a szlovák gólvágókat tömörítő KLK igazgatója lett. 35 szlovák futballista jegyzett legalább 100 gólt élvonalbeli karrierje során (a Videoton és a Pápa korábbi játékosa 103-ig jutott), a legeredményesebbként egyébiránt Kubala Lászlót tartják nyilván, aki a Ganz TE, a Ferencváros, a Slovan Bratislava, a Vasas, az FC Barcelona, az Espanyol és a Toronto színeiben összesen 202 élvonalbeli találatot jegyzett.

AZ ÉVEZRED NB I-ES GÓLKIRÁLYAI
2000–2001 Kabát Péter 24 visszavonult 2017 sportkoordinátor (Újpest)
2001–2002 Tököli Attila 28 visszavonult 2014 edző
Paksi FC II)
2002–2003 Kenesei Krisztián 23 Komárom VSE (megyei I.–NB III) 2017–2018 34 meccs, 31 gól
2003–2004 Tóth Mihály 17 visszavonult 2013 pályaedző (Mezőkövesd)
2004–2005 Tomás Medved 18 visszavonult 2008 igazgató (KLK)
2005–2006 Rajczi Péter 23 Kaposvár (NB III–NB II) 2017–2018 15 meccs, 7 gól
2006–2007 Bajzát Péter 18 visszavonult (Nyíregyháza, NB II) 2018 16 meccs, 1 gól
2007–2008 Waltner Róbert 18 visszavonult 2016 vezetőedző (Kaposvár)
2008–2009 Bajzát Péter 20 visszavonult (Nyíregyháza, NB II) 2018 16 meccs, 1 gól
2009–2010 Nikolics Nemanja 18 Chicago Fire (MLS) 2018 24 meccs, 14 gól*
2010–2011 André Alves 24 Anorthoszisz (ciprusi), Mezőkövesd (NB I) 2017–2018 18 meccs, 1 gól
2011–2012 Adamo Coulibaly 20 nincs csapata
2012–2013 Adamo Coulibaly 18 nincs csapata
2013–2014 Nikolics Nemanja 18 Chicago Fire (MLS) 2018 24 meccs, 14 gól*
Simon Attila 18 Dorog (NB II), Szolnok (NB III) 2017–2018 32 meccs, 8 gól
2014–2015 Nikolics Nemanja 21 Chicago Fire (MLS) 2018 24 meccs, 14 gól*
2015–2016 Böde Dániel 17 Ferencváros (NB I) 2017–2018 30 meccs, 13 gól
2016–2017 Eppel Márton 16 Honvéd (NB I), Kajrat Almati (kazah) 2017–2018 38 meccs, 17 gól
2017–2018 Davide Lanzafame 18 Honvéd (NB I), Ferencváros (NB I) 2017–2018 39 meccs, 20 gól
A meccseknél és góloknál minden csapatot és sorozatot figyelembe vettünk
*még tart az idény
Félkövérrel a még aktív, szerződéssel rendelkező játékosokat emeltük ki

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik