NB I: Lassan már egy könyvelőt is kell a kispadra ültetnem – Révész Attila

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 07:05
null
Révész Attila szerint lassan már könyvelőt kell ültetni a kispadra (Fotó: Kolozsvári Barnabás)
A Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával a labdarúgó NB I 30. fordulójában. A találkozó után így értékelt Nebojsa Vingjevics és Révész Attila.

Révész Attila így értékelte a Honvéd elleni találkozót:

„Dombó Dávid állapota nem volt tökéletes, a hibáját követően egy mentális gödörbe került a csapat. Nem tudták elengedni a kapott gólt, ezért teljesítettünk gyengébben az első félidőben. Megvolt a felépített stratégiánk, az első félidőben óvatosabb játékkal jöttünk ki. A Honvéd sebezhetőbb a második félidőben. Vártuk, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak, nekünk pedig lehetőségeink nyíljanak ellencsapásokra.″

Ezután arról kérdeztük, korábbi nyilatkozata alapján elképzelhetően tartja-e, hogy a következő évadban már nem a Kisvárdánál folytatja a munkát?

„Nagyon fontos három mérkőzés van hátra. Amikor korábban azt nyilatkoztam, hogy talán távozom a csapattól, az megtörte a csapat lendületét, és a koncentráció is megbicsaklott. Úgy gondolom, a jövőre érkező szabály hatására a kisebb kluboknak kisebb esélyei lesznek. Biztos meg fog terhelni minket anyagilag. Lassan már könyvelőt is kell a kispadra ültetnem, aki számolja a fiatalok és a magyarok játékperceit.

RÉVÉSZ ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Honvéd vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics így látta a Kisvárda elleni mérkőzést:

„A találkozó elején sikerült egy könnyű góllal előnybe kerülnünk, de ettől függetlenül nagyon sok hibával játszottunk. A második félidőben is voltak helyzeteink, akár egy második gólt is szerezhettünk volna. A Kisvárda erős csapat, minden hibánkat követően megpróbált visszatámadni. A mérkőzés végén meg is tudták szerezni az egyenlítő gólt. A mi hibánk volt, hogy nem tudtuk még egyszer betalálni, és lezárni a mérkőzést.”

NEBOJSA VIGNJEVICS ÉRTÉKELÉSE

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Kisvárda1–1 (1–0)
Budapest,Bozsik Aréna,3360néző.Vezette:Pintér
Gólszerző:Lukics (8.), ill. Bumba (85.)


ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik