Legyőzte a Vasast, továbbra is veretlen tavasszal a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2023.03.12. 13:57
A labdarúgó NB I 23. fordulójának vasárnapi játéknapján a Kecskeméti TE 2–0-ra legyőzte a Vasast. A lilák tavasszal még mindig veretlenek, az angyalföldiek továbbra sem tudtak nyerni 2023-ban.
Az első fordulós gól nélküli döntetlen után ezúttal a Kecskemét legyőzte a Vasast a Széktói Stadionban (Fotó: Kovács Péter) – a képre kattintva galéria nyílik
Az első fordulós gól nélküli döntetlen után ezúttal a Kecskemét legyőzte a Vasast a Széktói Stadionban (Fotó: Kovács Péter) – a képre kattintva galéria nyílik

 

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Vasas 2–0 (Tóth B. 59., Banó-Szabó 85.)
Kecskemét,
Széktói Stadion, 3223 néző. Vezette: Farkas Ádám

Kívánni sem lehetett volna szebb időt a futballra, vasárnap kora délután Kecskeméten nyolc Celsius-fok körüli hőmérséklet, tiszta égbolt és napsütés fogadta a játékosokat. A forduló korábbi történései is kedvezően alakultak mindkét fél számára. A Kisvárda szombaton kikapott a DVSC-től, így a hazaiak öt pontra növelhették előnyüket a második helyért folytatott versenyben, míg a Vasasnál a győzelem megszerzésével legalább két ponttal közelebb férkőzhettek a bennmaradást érő tizedik helyhez. Az volt a kérdés, melyik csapat tesz meg többet, vállal fel nagyobb kockázatot a győzelemért.

Az első negyedórában egyértelműen a Kecskemét volt a kezdeményezőbb, főként a széleken próbálta megbontani a Vasas védelmét, a kapuig azonban nem jutott el. A hazai szurkolók így is minden megindulást, jó cselt tapssal és hangos buzdítással jutalmaztak, és okkal reménykedhettek benne, hogy csupán idő kérdése a vezetés megszerzése, már csak azért is, mert a Vasas nem igazán tudta megtartani az ellenfél térfelén a labdát. A játék a félidő közepe felé vált kiegyenlítetté, mindez azonban annyit jelentett mindössze, hogy mezőnyben már a vendégek is felvették a versenyt. A kapusoknak továbbra is alig akadt dolguk, és ezen még Nagy Krisztián tizennyolc méterről elvégzett szabadrúgása sem változtatott, mert a jobb oldali középpályás magasan fölé rúgta a labdát. A kaput először Holender Filip találta el a 34. percben, ám léc alá tartó lövését könnyedén ütötte szögletre Varga Bence (a kapust a mérkőzés előtt azért köszöntötték, mert múlt héten, a Kisvárda ellen az ötvenedik térmérkőzését játszotta a KTE színeiben). Kisvártatva a túloldalon Uram Jánosnak is játékba kellett avatkoznia, a Vasas kapusa Zeke Márió közelről, estében kapura tett labdáját védte.

A második félidőt lendületesen kezdte a Kecskemét, Katona Bálint lövésénél kellett résen lennie Uram Jánosnak, a támadásépítést azonban időnként egyéni hibák tarkították, így pedig nem volt könnyű túljutni a Vasas stabilnak tűnő védelmén. A vendégeknél előfordult, hogy nyolc mezőnyjátékos védekezett a kaputól húsz méterre, ami ellen, úgy tűnt, az oldalról érkező beívelések sem igazán működnek. A jég mégis így tört meg a hatvanadik perc előtt, a jobb oldalról érkező labda Nikitscher Tamás feje felett még átpattant, ám Tóth Barna jól érkezett, és megszerezte a vezetést. A gólra Kondás Elemér kettős cserével reagált, Ódor Máté és Hidi Patrik érkezett a pályára abban a reményben, hogy a támadásépítést sikerül erősíteni. Silye Erik kisvártatva egyenlíthetett is volna, ám Szilágyi Szabolcs mértani pontossággal elé tett labdáját az öt és feles közeléből rosszul találta el, így odalett az ígéretes lehetőség.

A Kecskemét egygólos vezetése birtokában azt játszotta, amit kell: próbálta tartani a labdát, és lassítani a játékot, közben pedig főként beíveléseiben bízva igyekezett megszerezni a második gólt, amely érezhetően eldönthette volna a mérkőzést. A Vasas az utolsó húsz percben egyre elkeseredettebben küzdött, hogy meglegyen az egyenlítés, ám helyzeteket is csak elvétve sikerült kialakítani, a vendégek nem tudták átvenni az irányítást, és ráerőltetni az akaratukat a hazaiakra. Az ígéretesebb lehetőségek a KTE előtt adódtak, Nikitscher Tamás a 79. percben bevihette volna a döntő találatot, ám tizennégy méterről a bal kapufa mellé lőtte a labdát. Ami neki nem sikerült, megtette Banó-Szabó Bence: Hegedűs János hibáját követően, a Szuhodovszki Somától kapott labdával egyedül törhetett a kapu felé, és higgadtan értékesítette a ziccert.

A Kecskemét, ha nem is az idény legjobb játékával, de magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, és amellett, hogy az idény során továbbra is veretlen hazai pályán, ötpontos előnnyel várhatja a DVSC otthonában megrendezésre kerülő jövő heti bajnokit. A Vasasnál továbbra is sok a gond, a játéknak és különösképpen a helyzetkihasználásnak rengeteget kell javulnia, hogy a csapatnak esélye legyen kiharcolnia az élvonalban maradást.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 23 9 12 2 33–22 +11 39
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
6. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
7. Mezőkövesd 23 7 7 9 24–29 –5 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
10. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
11. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
NB I, 2022–2023, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 11., szombat
Kisvárda–Debreceni VSC 0–1
Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
2450
Paks–Mol Fehérvár 2–1
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1785
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1–0Budapest,Bozsik ArénaErdős József
3000
Március 12., vasárnap
Kecskeméti TE–Vasas 2–0Kecskemét,Széktói StadionFarkas Ádám
3223
Újpest–Mezőkövesd 1–0
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
2547
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
7051

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik