NB I: Hornyák szerint az első félidő jóformán hibátlan volt

BARANYI KRISTÓFBARANYI KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2021.10.25. 09:29
null
Fotó: Kovács Péter
Mint beszámoltunk róla, a Puskás Akadémia magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a DVSC otthonában a labdarúgó NB I vasárnapi játéknapján. Íme, a két vezetőedző rövid értékelése!

 

TOLDI Gábor , a DVSC vezetőedzője

– Minek tudható be, hogy a Puskás Akadémia játékosai rendre a debreceni védelem mögé tudtak kerülni?
– Kicsit messzebbről kezdeném a választ... Az első és a második félidőben is próbáltunk nyomást helyezni a Puskás Akadémiára, de nem jöttünk ki jól belőle: a kontraakciókból elkerülhető gólokat kaptunk, és nem voltunk elég koncentráltak bizonyos játékszituációkban. Ezen a szinten ezt nem engedhetjük meg magunknak.

– Min próbáltak változtatni a második félidőre?
– Tischler Patrik becserélésével még inkább a támadásokra szerettük volna helyezni a hangsúlyt, de a csapat nem tudott gólhelyzetet kialakítani. Németh Krisztián kiállítása aztán végleg lehűtötte a reményeinket.

– Mit gondol, hogyan alakulhat a folytatás?
– Mindenképpen maradunk és dolgozunk tovább. Ennél sokkal többre hivatott a csapat, amit természetesen nekünk és velünk együtt a játékosoknak is bizonyítaniuk kell a következő mérkőzéseken.

 

HORNYÁK Zsolt , a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Újabb biztos győzelem, és ismét idegenben. Minek köszönhető ez?
– Elsősorban a labdarúgók hozzáállásának. Az első perctől nagy akarással küzdöttek, fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat.

– Szokatlan módon klasszikus szélső nélkül, két csatárral kezdett a csapat. Milyennek értékeli ezt a formációt?
– Úgy gondolom, bejött a változtatás, sikerült meglepnünk a DVSC-t. Végig veszélyesek voltunk a kapujára, és a letámadásunk is működött. Az első félidőben mutatott produkciót jóformán hibátlanra értékelem.

– A második félidő elején a csapat visszahúzódott, talán ekkor volt némi esélye a hazaiaknak szépíteni. Tudatosan tartalékoltak a hajrára, vagy a Debrecen tudta jobban érvényesíteni az akaratát?
– A fordulás után a vezetés birtokában valóban átadtuk a területet a Debrecennek egy kis időre, de miután ismét felbátorodtunk, csak idő kérdése volt a harmadik gól.

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 10 6 2 2 15–10 +5 20
2. Ferencvárosi TC 9 6 1 2 18–9 +9 19
3. Puskás Akadémia 9 6 1 2 13–9 +4 19
4. Paksi FC 10 4 2 4 26–22 +4 14
5. Zalaegerszegi TE 10 4 2 4 17–20 –3 14
6. Mezőkövesd 10 4 2 4 13–17 –4 14
7. Mol Fehérvár 10 3 5 2 11–10 +1 14
8. Budapest Honvéd 10 4 1 5 17–17 0 13
9. MTK Budapest 10 3 2 5 9–12 –3 11
10. Debreceni VSC 10 2 3 5 19–19 0 9
11. Gyirmót FC Győr 10 2 3 5 11–18 –7 9
12. Újpest FC 10 1 4 5 11–17 –6 7
NB I, 2021–2022, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 22., péntek
ZTE FC–Gyirmót FC Győr 2–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaAntal Péter728
Paksi FC–Kisvárda 2–2Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
800
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor1508
Október 24., vasárnap
DVSC–Puskás Akadémia FC 0–3 Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
3400
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–3
Budapest, Bozsik ArénaBognár Tamás
3253
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 0–0
Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
6907

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik