NB I: Ha Hazard és Willian kerülne ilyen helyzetbe, akkor annak más a vége – M. Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 21:15
A Mol Vidi FC Huszti Szabolcs fejes góljával győzött az egyre nagyobb bajban lévő Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 9. fordulójának záró mérkőzésén. Így értékeltek a mérkőzés után a vezetőedzők.

A Mol Vidi FC vezetőedzője, Marko Nikolics azzal kezdte, hogy kijelentette: másodszor szerepelt csapata ebben a stadionban, és nagyon szeret itt játszani, mert igazi futballhangulatot teremtenek a szurkolók.

„Megérdemeltük a három pontot, mert a mérkőzés nagy részében jobbak voltunk. Amivel nem vagyok elégedett, az a hatékonyság az ellenfél kapuja előtt. De gratulálok a játékosoknak, hogy egy héten belül három győzelmet arattak. A hazaiaknak is minden elismerésem, mert jó mérkőzést játszottak. Az utolsó néhány percben kellett csak izgulni, mert ilyenkor előfordul, hogy megbosszulja magát a sok kihagyott helyzet.”

A Nemzeti Sport ezután arról érdeklődött: mennyire jelentett ez a találkozó megfelelő főpróbát a Chelsea elleni Európa-liga találkozóra?

„Ez lesz a tizedik európai mérkőzésünk, nem látok kapcsolódást a magyar és az európai meccsek között. A magyar találkozókon többet van nálunk a labda, mi irányítunk, nekünk kell támadólag fellépnünk. Európában ez általában megfordul, nem feltétlenül azért, mert mi azt szeretnénk.”

Kollégánk azt is felvetette, hogy a diósgyőri játékosok kétszer is négy a három ellen vezethették kapura a labdát. Ezekből helyzet sem lett, azonban a londoni sztárcsapat biztos nem lesz ennyire könyörületes…

„A mai mérkőzésen kockázatot kellett vállalnunk azért, hogy nyerjünk, a cserék is ebben a szellemben történtek. De abban mindenki biztos lehet, hogy a Chelsea-nek ezt nem szeretnénk engedni, mert ha Hazard vagy Willian kerülne ilyen helyzetbe, akkor annak minden bizonnyal más lenne a vége. A Chelsea jelenleg a világ tíz legjobb csapata között van, úgyhogy remek tapasztalat lesz ez nekünk. Jó mentalitással megyünk ki a pályára, és bár nem mi leszünk az esélyesek, megpróbálunk valami szép eredményt elérni.”

A DVTK trénere, Fernando is úgy látta, hogy jó mérkőzést játszott csapata.

„Gratulálok a fiúknak, mert mindent megtettek, próbálták a játékosok megvalósítani azt, amit gyakoroltak. A teljesítménnyel elégedett vagyok, úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget.”

Kollégánk a spanyol szakembernek is felvetette: gyakorolják-e a négy a három elleni helyzeteket, mert ezen a mérkőzésen egyikből sem sikerült veszélyes szituációt kialakítaniuk.

„Amikor a meccsre felkészítettem a csapatot, természetesen több mindenre készültünk. Ez olyan mérkőzés volt, amelyen a kontrajáték dominánsan a munka része volt. Való igaz, hogy a második félidőben két-három olyan lehetőségünk is volt, melyet ha pontosabban végigjátszunk, ha jobb döntést hozunk, akkor helyzetet alakíthattunk volna ki vagy gólt is szerezhettünk volna. De ez most sajnos nem sikerült.”

NB I
9. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Mol Vidi FC 0–1 (Huszti, 69.)
Miskolc, DVTK Stadion, 2850 néző. Vezette: Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC97219– 6+1323
2. Budapest Honvéd951312– 7 +516
3. Mol Vidi FC843116– 7 +915
4. MTK Budapest942313–15 –214
5. Paksi FC934212–10 +213
6. Debreceni VSC934212–11 +113
7. Mezőkövesd Zsóry FC933314–12 +212
8. Újpest FC8242 6– 7 –110
9. Puskás Akadémia FC922510–14 –4 8
10. Kisvárda9225 8–17 –9 8
11. Diósgyőri VTK9135 7–15 –8 6
12. Szombathelyi Haladás912611–19 –8 5

A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.


NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–0Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
1786
Haladás–Paks 1–2
Szombathely, Haladás StadionSolymosi Péter
2846
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1852
Debreceni VSC–Kisvárda 3–1
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor2826
FTC–Újpest FC 1–0
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
20 675
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
Diósgyőri VTK–Mol Vidi 0–1Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
2850
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik