NB I: gólkirályjelöltje nélkül fogadja a Paks a Ferencvárost

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.02.01. 10:21
null
Dibusz Dénes a 25., Paks elleni bajnoki mérkőzésére készül (Fotó: Árvai Károly)
Nyolc napon belül már a harmadik bajnoki mérkőzését játssza ma este a Ferencváros. Sztanyiszlav Csercseszov együttese 18.30-tól a Paks otthonában lép pályára, amely a kimutatások szerint a leghatékonyabban használja ki a gólhelyzeteit a labdarúgó NB I-ben. A hazaiak esélyeit valamelyest rontja, hogy a góllövőlistát vezető Varga Barnabás nélkül kénytelenek kiállni. Lássuk, a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés statisztikai érdekességeit!

LABDARÚGÓ NB I
A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

PAKSI FC–FERENCVÁROSI TC

♦ Az augusztus harmadik hétvégéjére kiírt mérkőzésüket pótolják, amelyet akkor az FTC nemzetközi szereplése miatt halasztottak el.

Eddig 34-szer csaptak össze az élvonalban, hatalmas a fővárosiak fölénye, hiszen egy híján négyszer annyi meccset nyertek meg a tolnaiak ellen, mint fordítva. Az örökmérleg 5 paksi diadal, 10 döntetlen, 19 ferencvárosi siker. A gólátlag elég magas, 3.4, a Fradi játékosai éppen kétszer annyiszor találtak be az atomvárosiaknak (76), mint az utóbbiak nekik (38).

Az előző 12 egymás elleni bajnokijukon mindig legalább három gól esett. Ezekből az összecsapásokból tízet nyertek meg a IX. kerületiek, egy hozott döntetlent, egy pedig paksi győzelmet (tavaly februárban a Groupama Arénában). Legutóbb, a novemberi budapesti találkozón kétszer vendégvezetés után Botka Endre 92. percben született fejes góljával nyertek 3–2-re a ferencvárosiak.

♦ Tavaly májusban a Magyar Kupa döntőjében is összekerültek, és akkor a Puskás Arénában szintén megvolt a három gól – valamennyit a fővárosiak lőtték (3–0).

♦ Meglepő, de az FTC-nek a bajnokikon vendégként jobban megy a Paks ellen, mint házigazdaként. Az atomvárosi mérleg a ferencvárosiak oldaláról ugyanis 10–3–3, míg a budapesti „csak" 9–7–2. A legutóbbi nyolc vidéki összecsapásukból hatot megnyert a Ferencváros, 2020 júniusában a kiesés ellen küzdő Paks úgy harcolt ki 2–2-es döntetlent, hogy a 91. percben még kétgólos hátrányban volt.

A tolnaiak hazai pályán legutóbb lassan hat éve, 2017 áprilisában tudták legyőzni a Fradit (3–1), az akkori három paksi gólszerző közül Haraszti Zsolt most is tagja a vendéglátók keretének (a 2015–2016-os idényben öt bajnokin az FTC-ben is pályára lépett).

A ferencvárosiak az előző hét NB I-es meccsükön nem kaptak ki a bajnokságban (5 győzelem, 2 döntetlen), a paksiak két forduló óta veretlenek (1 diadal, 1 remi), az előző hétvégén mindketten ikszeltek.

A Paks hazai pályán még nem játszott döntetlent ebben a kiírásban, 4 diadal és 3 vereség a mérlege, az előző két otthoni bajnokiján viszont összesen nyolc gólt ért el (5–0 a Honvéd, majd 3–1 az Újpest ellen).

Az FTC hatszor lépett már pályára idegenben, viszont ezeknek a meccseinek csak a felét tudta megnyerni, a mérlege 3 győzelem, 1 iksz, 2 vereség, de még így is pontelőnnyel vezeti a vendégtabellát.

♦ Az InStat Sport kimutatása szerint a magyar élvonalban a Paks használja ki a legnagyobb arányban a gólhelyzeteit (37 %).Az FTC ebben a tekintetben csak 26 százalékos teljesítményt tud felmutatni, amivel hatodik a mezőnyben. Az is igaz viszont, hogy a ferencvárosiak többet birtokolták a labdát (58, illetve 44 százalék), így meccsenként átlagban közel kilenc (8.7) gólhelyzetük adódott, míg a tolnaiaknak csak majdnem öt (4.9).



Waltner Róbert együttese a védekezésre helyezi a fő hangsúlyt, játékosai átlagban 17-szer szabálytalankodtak egy mérkőzésen, ami a legtöbb a hazai mezőnyben, míg a Fradi labdarúgói mindössze 12-szer. Ezek után nem meglepő, hogy az NB I-ben a paksiak kapták a legtöbb sárga lapot, 48-at, vagyis meccsenként átlagban pontosan hármat, kiállításuk viszont még nem volt eddig.

♦ A góllövőlistát 11 találattal vezető paksi Varga Barnabás legutóbb Kisvárdán begyűjtötte az ötödik sárgáját, így a Fradi elleni meccset kénytelen lesz kihagyni.

♦ A paksi Szabó János már a 28. bajnokiját játszhatja a Ferencváros ellen, a fővárosiak kapusa, Dibusz Dénes pedig a 25-ödször védhet az NB I-es a tolnaiak ellen. A párharc legtöbb meccsén, 29-en a korábban mindkét gárdát erősítő Böde Dániel szerepelt.

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője 4 tétmeccsből 3-at megnyert eddig a Pakssal szemben, viszont magyarországi időszaka egyik legsúlyosabb vereségét éppen a tolnaiak ellen szenvedte el, még tavaly februárban. Azon a találkozón, valamint májusban az MTK-től is 3–0-ra kaptak ki a IX. kerületiek. Waltner Róbert, a paksiak mestere hatból – 5 vereség mellett – csak egyszer tudott győzni csapataival a Ferencváros ellen: 2021 októberében a ZTE-vel nyert 2–1-re az Üllői úton, a fővárosiakat akkor még Peter Stöger dirigálta. Csercseszov Waltner ellen kétszer meccselt, és még hibátlan a mérlege.

LABDARÚGÓ NB I
A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
18.30:
Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NB I, 2022–2023, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 19., péntek
Puskás Akadémia–Kecskemét 1–1
Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
980
Augusztus 21., vasárnap
ZTE–Kisvárda 1–3Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő
2062
Vasas–Honvéd 1–2
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Bognár Tamás2966
Augusztus 22., hétfő
Mezőkövesd Zsóry–DVSC 4–2
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
1600
Október 10., hétfő
Fehérvár–Újpest 0–1 Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
2352
2023. február 1., szerda
18.30: Paks–Ferencváros
Paks,Fehérvári úti StadionCsonka Bence
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 2 2 36–13 +23 38
2. Kecskeméti TE 17 7 8 2 25–17 +8 29
3. Kisvárda 17 7 5 5 29–31 –2 26
4. Puskás Akadémia 17 6 7 4 22–19 +3 25
5. Debreceni VSC 17 6 5 6 30–27 +3 23
6. Zalaegerszegi TE 17 6 4 7 25–22 +3 22
7. Paksi FC 16 6 4 6 29–28 +1 22
8. Mol Fehérvár 17 5 4 8 21–25 –4 19
9. Mezőkövesd 17 5 4 8 19–26 –7 19
10. Újpest FC 17 5 4 8 21–30 –9 19
11. Budapest Honvéd 17 4 4 9 17–29 –12 16
12. Vasas FC 17 3 7 7 13–20 –7 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik