NB I: Gheorghe Grozav a DVTK játékosa – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 16:39
null
Grozav a Kisvárda után a DVTK mezében szerepelhet az NB I-ben (Fotó: dvtk.eu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online korábbi információja, Diósgyőrben folytatja a pályafutását Gheorghe Grozav – számolt be a dvtk.eu. A miskolci klub azt nem közölte, hogy a Kisvárdáról idény közben fegyelmi okokból kitett támadó hány évre szóló szerződést írt alá.

A 31-szereres román válogatott Gheorghe Grozav az elmúlt két idényben 37 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, ezeken 12 gólt szerzett. Teljesítményével korábban a Ferencváros figyelmét is felkeltette, ám abból az üzletből végül nem lett semmi.

„Magyarországon folytatom a pályafutásom, mert a bajnokság egyre jobb, mindenki láthatja, mennyit fejlődtek a körülmények az elmúlt években – mondta a DVTK szerzeménye a klubhonlapnak. Feczkó Tamás régóta érdeklődött, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrbe igazolni, és számomra rendkívül fontos, hogy egy kiváló vezetőedző velem akar dolgozni. A DVTK jó csapat, sok jó játékos alkotja a keretet, az egymás elleni mérkőzéseken pedig megtapasztaltam, milyen erőt ad a közönség. Rendre kemény meccseket játszottam a Diósgyőr ellen, nem is sikerült soha betalálni neki, és ez most már egy ideig így is marad. Mindenekelőtt játszani szeretnék, méghozzá a csapat hasznos tagjaként. Az eredményeket pedig majd meglátjuk, bízom benne, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi. Szombaton a DVTK és a Kisvárda egymás ellen mérkőzik, minden jót kívánok egykori együttesemnek, de számomra most már a Diósgyőr az első.”

„Grozav személyében kreatív, gólerős és tapasztalt labdarúgót igazoltunk – tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Nagyon fontos lesz, hogy nemcsak gólokkal, hanem gólpasszokkal is segítheti majd a csapatot, hiszen ez a korábbi klubjaiban is jellemző volt rá. A koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet után sajnos a gólszerzés nem volt az erősségünk, ezért a szakmai stáb részéről is fontos kérés volt, hogy támadóval erősítsük meg a keretet. Sok sikert kívánok neki Diósgyőrben!”

Grozav március végén távozott Kisvárdáról, miután a koronavírus-járvány idején engedély nélkül elutazott Romániába, így a klub szerződésszegés miatt felbontotta a megállapodását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik